A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
2. Szappangömbök a fák fölött
egy fényes napon délután
vitt a lábam vitt bután
s meg sem álltam odáig
míg nem láttam a csodáit
a tájnak melynek rejtelme
halvány testem eleme
álltam szikla nyálkás peremén
olvadozott kemény szemem
remegő lábam most légy kemény
tériszonytól izzad tenyerem
de csak álltam álltam a peremén
a szemem kinyitni alig mertem
sokkoló sokkoló zúg belém
gyönyörű táj tárul elém
a buborékfújót előveszem
kiszáradt szám elé teszem
és tüskés útjára indítok
milliárd kristály buborékot
lassan a lábamhoz egy kis csiga
félve és óvatosan bújt oda
égbe meredő szemekkel
egy buborékban égett el
csak álltam szikla nyálkás peremén
meglepődtem a gömbök erején
gyorsan sodródtak a sziti
füstös gyárkéményei felé
egyik jobbra másik balra
haladt de némelyiket tenyér
brutális csapása érte
ahány buborék annyi út
szabadon szállnak a széllel
sokakat vár egy feneketlen kút
melyben a múlt sötét terme
a látogatók elméjébe túr
a látogatók elméjébe túr
megelevenedett mese eleje
kátyús út a táblája jele
a gonosz ugrásra készen
keresi az áldozatot fészen
melyen mindenkiről minden tudható
melyen mindenkiről minden tudható
buborékmagányban úszó cselekmény
a nézőnek valódi élmény
lehet durva lehet szókimondó
de lehet szép vagy boldogító
csak legyen mindenképp igaz
a mélyen rejlő sűrű gaz
buborék narrátor története
önnön képlékeny élete
nem fontos az eleje
nem fontos a vége
mert megmaradt nekünk
hamuvá vált léte
