A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
Kortárs hangon
I.
Felszáll a lelkem s a testemre néz.
Véget ért egy élet, kihűlt már a kéz.
Emléke ringatása múltba fordít,
anyja sikítása a csöndbe hasít.
II.
Háborúkat mindig béke előz meg,
meggyötört hazámon így is sok a heg.
Az ember nem képes békében élni.
Ha nincs, csinál, hogy legyen miért félni.
III.
Édes hazám, Magyarország légy erős!
Fentről visszatekint néhány dicső ős.
Sötétbe folyó patak csobogása,
szomorú ember saját sírját ássa.
IV.
Halk sóhajok szállnak csöndben a széllel,
kisebbség ruhája átázott vérrel.
A hazám végre már robajlik és zúg.
Egy apró kis bogár forradalmat búg.
V.
Vasököllel szorítom fegyveremet.
Lankadatlan ordítom szerelmemet.
Becsukom a szemem, szorítom a szám,
én kiállok érted, ó édes hazám.!
VI.
Legyen bármily nagy a kínzó fájdalom,
azt egyenes háttal, bátran vállalom.
Mert csak így lehetünk igazán nagyok,
s elmondhatjuk, hogy nem voltunk vakok.
VII.
Ha a porfelhő majd leülepedett,
s a sok viszály helyett boldogság lett,
akkor nyugodhatunk meg majd igazán,
mert mi kiálltunk a haza igazán.
