A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
VI. Analógia
Úgy ülök e székben, mint bárki más.
Úgy félem a létem, mint bárki más.
Úgy képzelek éppen, mint bárki más.
De mindez csak egy élet, egy látomás.
Ahová szemem tekint, fekete tükör,
mely halált sugároz, mint széttépett ökör,
s átcsordul pár csepp hulla nedű,
majd elszomorodik minden fényes derű.
Lángmagányban koppanó véres hajcsat,
fényes éjben hulló száraz harmat
alkotói egy tükör valóságnak
egy mindenkit megtévesztő jégkrém-tócsának.
Koponyaszirom vonzásában minden csukló,
mint hús-leves, az élő, a forró,
melyben összekoccannak vas szegecsek,
de ez kell, hogy olyan, mint más legyek.
Lenni szeretnék olyan, mint más?
Egy lerongyolt, kisemmizett hasonmás?
Állj! Itt az utolsó állomás!
Lehetőség, hogy legyek valami más.
