A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
V. Konkretizálás
Homokos falapát áll csobogó patak partján,
izzik rajta még az izzadt tenyérlenyomat,
mely tündérmese nyomait hordozza magán,
melyet nem lát puszta akarat.
Csobog, csak csobog szikkadt homokfolyam,
sodorja a szétrohadt bőrcafatokat.
Néha le- leülepedik ez a véres hozam
és keresik mind az úszkáló halottat.
Kalapos nyalóka, vidám királylány,
szikrázó értékképzetek, remegő kezek,
mind felvillanó, halovány látvány,
kínoz a REM, remegnek az erek.
Minden tettet acélos gondolat előz meg,
súlyosan húzza hordozója fejét,
s a gyilkosságnak vidám előleg,
majd nadrágjába törli izzadt tenyerét.
A halántékon lüktet zsíros hajcafat,
langyos szél tépi s megsimogatja,
sokat jelent, mint az éhezőnek egy falat
abból a késből, mely torkát hasogatja.
A cselekedet, mint fényes emlék-medál
beleforr a memória rejtett zugaiba,
megkövesedik és tövises totemként áll
s elzárjuk gondosan habos zubbonyba.
Minden szép, minden jó, minden vidám,
cipőfűzőbe karcolt hangjegyek dallama
kellemesen búg belső hallás határán,
kizárólag ezt a ritmust hallja ma.
Homokos falapát áll csobogó patak partján,
izzik rajta még az izzadt tenyérlenyomat,
mely tündérmese nyomait hordozza magán,
de igazi mivoltát nem látja a puszta akarat.
