A Antal Gábor felhasználó összes verse >>>
Levél a gyalogosnak
Már fényesen ring a néma köröm,
szaggatja keményen őrző láncait,
már hullik, mint a hűsítő öröm,
édes látványa hevesen andalít.
Nézd! Nézd! Nézd!
Lassan földet ér, jegessé dermed,
puha eszméletlenségben lubickol,
fagyos forróságban rozsdás vermed
ellepi elhaló testük bárhol.
Nézd! Nézd! Nézd!
Csonka ujjak merednek az égbe,
szikkadt körmük már talpunk alatt recseg,
lábunk csak repül végtelenségbe
a nyár párás könnye vidáman csepeg.
Nézd! Nézd! Nézd!
Már csörren a festék vasalt vásznon
körömsivatagban álló alakról,
már csöppen az ecset halott ágyon
ki nem mondott titkos vágyakozásból.
Nézd! Nézd! Nézd!
Nézd, amint hullik kis ujjacskáról!
Nézd, ahogy roppan kemény talpad alatt!
Nézd, amint forró vasbeton alól
rád tekint e fagyott porcelán halott!
