A Kucza Anikó felhasználó összes verse >>>
Kalitka
Kis kalitkában ül egy madár,
Sárga tolla szerte száll.
Libben a szellő s útra kél,
viszi magával a gyönge szél.
Megrázza apró teste apró súlyát,
a gondolataihoz tereli útját,
magasra szállna, vinné az áramlat,
siklana az égen mint csöppnyi fuvallat.
Behunyná szemét hogy az ég mint kezét
simíthatná gyengéden kerekded fejét.
Szárnyai feszülnek, rásimulnak az égre,
a levegő erejét használva kedvére.
Huncut csőréből egy ösztöni jelzést szór,
kedves csivit-hanggal zuhanva dalol.
Majd fejét felnyújtva ível újra fel,
s vékony torkából kivillan megint a jel.
Majd kinyitja szemét, de rács van előtte,
S a keskeny farúdról leesik a földre.
De lerázza magáról élete mocskát,
mibe mások örökre bele toloncolták.
Az idő telik, s várja hogy nyitódjon az ablak
s a pici szívbe újra vágyak marnak.
Később már nem lesz mit remélni,
a fáradt tüzek ki fognak égni.
09.05.01. K.A.
