A Brondel Cermidoff felhasználó összes verse >>>
Méfibóset
Izzó pengéken lépdelek.
Oly hatalmasat álmodsz,
hogy nem láncolhatnak kék telek
a lét talapzatához.
Szavaid szálazzák pillanatok.
Keményen, tömören csengnek.
Magamba nézek, hogy mit szórhatok
az átlátszó, légüres csendnek.
Sarjadást énekelsz trónodon
s a lendület rám átragad.
Szégyenem feledve vonszolom
az örökre sánta lábakat.
Mikor az értelem szédül
s a logika nyája széled,
azt adod számba beszédül,
hogy együtt lélegzem Véled.
Miből vagyok én mégis,
hogy kitépsz a mágneses térből?
Leszakad rólam e fétis
és sírva ereszt el a légkör.
Enged e kékhéjú börtön,
s tükrözlek önfeledten.
Árvává tettél e földön,
de örökösöddé lettem.
