A Ivanyi Monika felhasználó összes verse >>>
Valaha ifjak
Rideg folyosók, színtelen
falak közé zárva.
Egy rozsdás ódon ágyon
fehér párnák, pecsételt paplanok.
Kihűlt ebédek, magányos villák,
néhány fehér szalvétába
gyűrt gondolat, kevés
korty keserű vízzel.
Fáradt ápolók, nyugtalan
orvosok, nevetést színlelő
féltő rokonok, s a vaságyon
bámészkodó árvák.
Árvák ők, talán mindannyian.
Betegséggel küzdő nagymamák,
s nagypapák. Fáradt arcú
idős emberek.
Ahogy az én mamám
ők is boldogok, ha valaki
rájuk mosolyog, s kedves
szóval inti csendre őket
Mikor vidám csacsogás
helyett, jajszó hagyja el ajkuk.
S a hosszú éjszakák alatt
biztosan tűnődnek ők
Hová lett ifjúságuk,
s az eltűnő idő hogyan
tudta így elűzni az
ifjonti erőt.
Ahogy ősszel a fák, ők
is elfáradnak, s végül
egy hosszú mély, téli
álomba zuhannak.
