A Ivanyi Monika felhasználó összes verse >>>
Füst
Elfogyott tintám, asztalra
csöppent gondolatom ereje.
Egy fáradt gyufa feküdt asztalomon.
A gyűrt papírral szövetkezve
égették el vágyaim.-
Égették el reménységeim.
Sikoltott a tintásüveg,
s jaj, ő figyelmeztetett, de
észre sem vettem a bajt!
Élettelen dőlt az asztallap felé…
A toll csak nevetett, óh de
szörnyen nevetett!
Megmondta rég, hogy mindez beteljesül.
A füst csak szállt és szállt
a légbe, föl az Olympos csúcsáig.
Beszivárgott a rég feledett
istenek ajtaján. Ezredek óta nem
kaptak ennyi köddé vált érzést,
rég nem pocsékolt nekik ennyit senki sem.
S most, már ők sem tartottak rá igényt.
Szállt a füst, szállt tovább…
Egészen az ég egyetlen Uráig.
Beszivárgott az Isten elé.
Ő megértette, s cserébe egy társat
küldött nekem, ki kezembe új papírt
adott, üvegem tintával töltötte meg.
S szívemet pedig? - Vad, s örök
reménységgel ajándékozta meg.
