A Engler Attila felhasználó összes verse >>>
Szállóvendég
Széles város ódon szívében
vén toronyóra mutatója
ezredik delébe billen.
Lustán hangos harang
bronzkor szoknyáján
szárny ijed a magasba
és a téridő horizontján
száll a végtelen múltba.
Kövéren görnyedt hegyek
zöld-foltos kabátjai felett
súlytalan suhan a perc
letűnt kor felé utazva
s lenn völgy ölében folyó
felhőhabok tükrében
széles vitorláit bontja.
A gondolat kopott domb
foghíjas koronájára téved
és az idő… a múltba réved.
Vár tétova udvarában
gyűrött falak mögött
csendet seper a szél.
Zajtól távol parcellán
vitéz bástyák páncélján
elkopott ezer nyár s tél
végül történelem sebeire
gyógyír-gyomot hódít
az örök természet
eteti a fáradt vendéget
s a perc… számolatlan él.
