A Csiki Attila felhasználó összes verse >>>
Nap és a hold
Az idő ahogy egyre csak telik,
lassan de biztosan sötétedik.
Nem bírja már tovább a nap,
mit fényénél az emberektől kap.
Szemét ugyan teljesen le nem csukja,
csak kicsit arcát másfelé fordítja.
Ha ő nincs is a hold az ő társa,
figyeli helyette ha valaki kívánna.
A nappal lenne az igazi tettek helye,
töltjük még is némaságba feledkezve.
Sötétség egyfajta védő nyugalom
hol kicsivel több az önbizalom.
Mit személyesen mondani nem tudnak,
arcukkal a remény tükréhez fordulnak.
Remélik kinek szólnának szavaik,
a hold által odáig hallatszik.
A vágyódós egy másik személy iránt,
kinek hiánya csak fájdalomba ránt.
Mert ha kell cselekedni nem képes,
messzi távolból csak szenved és les.
Eljön az est mely ezernyi csillagot gyújt,
a hold keresi a napot ki neki életet nyújt.
Hiába keresi éjszakánként szüntelen,
már elment és visszajönni képtelen.
