A Csiki Attila felhasználó összes verse >>>
Mennék
Szemeim, megfáradva vetem a földre.
Hallgatom, szívem ver, egyre csak egyre.
A távolból visszhang, vajon lesz-e?
Ver-e szív értem s majd felel-e?
Ki látja szívem valódi mélységét.
Aki által átérezhetem a tiszta fényt.
Kinek, szavaim helyet találnak a szívében.
Odaadhatom mindazt, ki lett belőlem.
Lelkem mint vándorló idegen.
Füleim a távolba hegyezem.
Hangjaim, vajon meghallja e valaki?
Rám nehezednek, gondolataim terhei.
A reménytelenség útján sétáltam, tudtam,
mégis harcoltam és kutattam.
Nem hallgattam többet az eszemre.
Szavak ellenére haladtam előre.
Alászállott már a nap a horizontnak.
Sötétség adott leplet az üres tájnak.
A csend töltötte ki a helyet,
ki voltam, a régi életem felett.
Emlékek, mik válogatják szavaim.
Magam mellé engedem karjaim.
Egyetlen igazi erőm a tudatom
és azok, kik végig kísérnek utamon.
Egyetlen szó, mit már szeretnék hallani.
Azonban még tovább kell utazni.
Valahol majd rám talál, a hajnal,
vár rám, halk, marasztaló szavakkal.
Addig csillagok vezérelnek előre.
Némelyik él, s van mi kihunyt örökre.
A nyár is lassan de véget ért.
Elhozta magával a telet az őszi szél.
Eljön még majd újra a tavasz.
Felhők fölött ott van még a nap.
Eljött és átölelt a hideg szél.
Hiába mennék, nem enged még.
Megannyi emlék, mely oly szép.
Van mit igen, van mit soha nem felednék.
Hiányom, gyengeségemet meglelve,
tartott fogva, taszított egy helyzetbe.
Képzelt remények, mik éjbe vezettek.
Mire már felnéztem, nem leltelek.
Szemeiben ott van még az érintés.
Mely, a maradásra késztetés.
Nem én választottam e érzelmet,
egyszerűen csak leterített engemet.
Eszemnél, tudatomnál erősebb lett,
mely mindent adhat vagy elvehet.
Benne vagyok, benne voltam.
Foglya vagyok, foglya voltam.
Ha viszont búcsút int nekem.
S nem fogja meg két kezem.
Akkor érzem már, hogy mennem kell.
Amennyire lehet, távolodnom kell.
Ledobnám a szívemről láncait.
De nem lelem, ki hozná a kulcsait.
Olykor a múlt magával ragad.
Árnyék a jövő szárnyai alatt.
Gyengeség? Kényelem? Félelem?
Válaszokat én már nem keresem.
A világ mit láttam ablakán át.
Elmúlik de új szobába vezet át.
Vak lettem de jobban látok.
Süket lettem de jobban hallok.
Néma voltam de rám találtak a szavak.
Gondolataim most már kimondottak.
A jövőbe fordítom tekintetem.
S kivel egész lehetek, keresem.
