A Csiki Attila felhasználó összes verse >>>
Meghal a nap
Sötétséget ölel a táj,
csend és gondolatod vár.
Most sírba fekszik a nap,
s utána, méltó búcsút kap.
Felgyúlnak a csillagok,
mind, gyertyalángként ragyog.
Tücsök ciripelés kíséri el,
hallgat a szél, tisztelettel.
Mozdulatlan, némán figyelnek,
a fák lombjai, virágok s füvek.
Hold pedig keresi őt szüntelen,
nem leli, visszajönni képtelen.
Lassan, leereszkedik a köd,
rejtve a gyászt, mit az éj nyög.
Mintha csak nem lenne holnap
de jön a hajnal s reményt ad.
Új élet fénye pislákol fel,
a hold azonban, imént ment el.
Keresi máshol, nem feledheti,
hisz ő az, ki fényt adott neki.
A nap csak néz értetlen körbe,
mire fel az éjjeli búcsú tőle?
Itt van ő, s figyel még az égre,
csak el kell mennie, egy kis időre.
A hold figyel, hol fél s teli szemmel,
neki gyász, mert nem érheti el.
