A Csiki Attila felhasználó összes verse >>>
Lesz e még
Állok, lábam a talajban mélyen,
maroknyi földet, tartok kezemben.
Ujjaim közül a por szemek peregnek,
a széllel táncot járva elszöknek.
Gondolataim, melyet egykor rejtettek,
égen fellegek, vagy éppen esőcseppek.
Ott vannak még, minden pillanatban,
immár halkan s van, hogy némaságban.
Reményteli szavak, mik szóltak büszkén,
rájuk ül most a csend s kerüli a fény.
Lesz e még szem, mi olvas lelkemben,
még mosoly, mely melegség szívemben?
Hallhatom még azt a szép dallamot,
mint tavasszal éneklő madár rajok?
Láthatom még azt a távoli szépséget,
mint felkelő nap mely festi a felhőket?
Érezhetem e még azt az érintést,
mint nyári melegben a hűvös szél?
Fog e még égni úgy a gyertyaláng,
mint amit én éreztem, s érzek már?
Vidd hát téli szél szavaim távol,
bújjon el, s várjon egy távoli tájon.
Hol hangosan zúgnak a patakok,
nem takarják el felhők a napot.
Hol a szél nem visz bús dallamot,
bátran s büszkén, hangosan szólhatok.
Halljátok és jegyezzétek meg csillagok,
e pár sort mit elmondtam, gondolatot.
Kit láttam s vártam nyugtató álmaimban,
lépjen ki belőle, s zárjon karjaiba.
Beszéljenek tetteim a versek helyett,
lásd, mik rejtőznek még szavaim felett.
