A Csiki Attila felhasználó összes verse >>>
Bukjanak a fellegek
Van, hogy érzed magába ránt a mély,
magadba szállsz, hogy megleld a fényt.
Felhők ülnek múló perceidre, napjaidban,
nyugtalanság hangjai ébrednek az éjszakában.
Hullámok keletkeznek a nyugodt víztükörben,
gondjaid cseppjei gyűlnek össze szemeidben.
Két kézzel tartanak mozdulatlan, gondolataid,
nyelsz egy nagyot, hiába jönnének szavaid.
Szembe fordítod az arcod a széllel,
s nem tudod, már mit miért teszel.
Lábaid útra hívnak s csak mennél,
hátra fordulsz és csak kérdőn nézel.
Elfutni azonban sehova nem lehet,
mi nyomaszt ott marad melletted.
Az eső sem moshatja, soha sem el,
hangod a szél, messzire viszi el.
Szemeidben tükröződik még a tegnap
de füleiddel nem hallod, vár a holnap.
Szád lassan mosolyra húzod,
pedig a lelked belül zokog.
Kikiáltanád, minden érzésed,
bukjanak el feletted a fellegek.
Biztató szavak építik előtted az utat,
mit ilyenkor már nem is kutatsz.
Egyetlen dolog mit tudnod kell,
hogy magadon túlra, emelkedj fel!
Rázd le magadról a súlyos láncaid,
engedd ki, mondd bátran szavaid!
