A Wolner Annamari felhasználó összes verse >>>
Karcos kenyérmorzsák
Tudod az életet?
Harapni a perceket
mikor
nincs is mit felfalni.
Nézed a szétszóródott morzsákat a
kockás abroszon,
hogyan söpri össze fáradtan a kéz.
Azt hitted, elfeledted már,
mennyire szeretted ezt a mozdulatot
egy régi kép
egy régi nyár
egy régi ház
egy régi fejkendő a hajadon.
Kötényed szomorkodik az ágyadon.
Hová vesztek el szavak, órák, sóhajok?
S hol vannak már a
kockás abroszok?
Teleordítod a semmit,
rekedten, vesztesen és szégyentelenül,
közben
szétcsorog a könny az arcodon, s
egyetlen fájdalomgombócba sűrűsödve
megül valahol
az utolsó elégett hajnalon.
Lelked után néztem az ablakon.
Belehullok a csöndbe s
áteresztem a sötétet fáradt szemhéjamon.
Néha ma sem tudom, mihez is
kezdjek nélküled az
üres délutánokon.
Keresem az utolsó félbe szakított mondatod
de
nem szólsz egy szót sem, s
én is csak a cipőm orrát nézve hallgatok.
Morzsolgatva a szavakat magamban,
hogy be tudjam fejezni a mondatot.
Tudod az életet?
nézd csak, ilyen karcos kenyérmorzsák csupán.
