A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
ELGONDOLKODTATÓ TALÁLKOZÁS.
Vajon mit érezhet a hangya
Midőn árnyékom ráborul?
Terhét azért cserben nem hagyja,
Hurcolja bátran, konokul
Tovább - - tovább - - s én megigézve
Nézem és elgondolkodom.
Hiszem az Úr ha most lenézve,
Látja e földi utakon
Két teremtménye vándorlását,
Látja lelkem megrendült vívódását.
Vajon én hogy viselném el
Ha egy óriás árny rámborulna - - -
Mondjuk - - a Himalája megindulna,
Átlépne rajtam s nem tiporna el?
Mint ahogy én kímélem azt a piciny lényt,
Hiszen most ő gyújtott lelkemben fényt
Amelyben látom, hogy egyek vagyunk
Mert Isten mérte ránk létünk s szolgálatunk.
Uram! leborulok Előtted s mélyen
Meghajlok titkaid előtt,
Mert látnom adtad itt e mélyben
Kis teremtményedben, mely arra jött
A testvériség örök, szent törvényeit.
Terhet hord ő is, én is. Vele érzek,
De tudom, szent kezed óv és segít,
Így mindent megadással végzek.
De lám! A kísértő megszólal gúnyosan:
"Rabszolga vagy! - - Vergődsz az örök láncon.
"Vagy légy hát láng, mely láp fölött suhan
"Hogy részt vegyen e hiú lidérc-táncon
"Mit életnek csúfoltok gőgösen,
"Amíg egy nap kiolt az én kezem!"
E szavakra a szívem válaszol:
"Van szolgaság, mely áldott és dicső!
"Igen, nemes viselni láncot ott, ahol
"Türelmével szolgál a szenvedő.
"E lánc nékem csak megtiszteltetés,
"Kegyelem az, hogy szolgálnom szabad
"S ezerszer áldott az a szenvedés
"Amit próbának, Isten keze ad.
"S bár titkait föl nem éri agyunk
"Mi a Teremtő Ihlet szikrái vagyunk!"
1971 július 16
