A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
HASONLAT.
A vándor felhők lágy palást-szegélye
A hegyek üstökében fennakadt.
Irigy, csupasz fák markolnak beléje
S a lenge égi fátyol elszakadt.
Imitt-amott egy foszló kis darabka
Avar közé a mélységekbe hull,
Mohó, sötét kezével el-elkapja
Az éj amely a völgyben meglapul.
S a tépett felhők, kergetve a széltől,
Menekvőn szállnak szürke végtelenben,
Futnak a semmibe a - - messzeségtől
Míg rongy ruhájuk búsan végsőt lebben.
Lelkem palástja is így foszlott szerte lassan,
Mert soh' sem szárnyalhattam fönt - - a kék magasban..
1939 november 5
