A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
EMBERSORS.
Miért csodálkozunk, ha ember embert
Tiporva gyilkol ki nem alvó dühvel,
Mikor az ég is ős-bűnökkel megvert
S a végünk egy a rohadt gyommal, fűvel.
Irgalmat mért vársz testvér, testvérkéztől,
Mikor a természet is oly kegyetlen?
Hajít, mint labdát, régi szenvedésről
Új kínra míg a szárnyunk végsőt rebben.
Mind ami szép csak fátyol, - - eltakarja
Az iszonytató, rejtett, néma harcot,
A vértengert amelyben egymást marja
Millió életforma s a Halál szed sarcot.
A sáskahad s ember közt nincs különbség,
Pusztítva élünk s rút bélyeget hordunk,
Gőg-marta homlokunkon bús sátáni fenség..
Áldás nem ér el, hiszen árva sorsunk
Könyörtelen nagy egyedülvalóság
Amelynek súlya alatt szívünk megszakadt..
Fejünk felett a végtelen magosság,
S mérhetetlen mélység lábaink alatt.
1939 október 3
