A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
ANNÁM!
Én levelet nem tudok írni,
Betűket róni békés sorokba,
Hisz' minden kusza mondaton át
Csak a halálvágy lovagolna.
S a tenta gyászos feketéje
Mutatná - - mi a gond a háznál:
A papír, arcomnak fehérjét
Példázná.. Te csak félnél - - fáznál..
Ha kiolvasnád minden sorból
Amit tollamra ad a bánat
És látnád, hogy a fojtó portól
Már nem tudom takarni számat.
Miről írjak? - - Kertről? - - Virágunk
Sárga aszálytól holt, kiégett..
Vagy, hogy botor, gyilkos világunk
A pusztulás útjára lépett?
Hogy nappal kattognak a gépek
És zugnak fönt a sáskaszárnyak,
Hogy éjszakáink oly sötétek
Bár fény-pászmák keresve járnak
S a csillagok között kutatják,
jaj! nem a szépet, nem a békét,
Jaj! nem az ember Isten-Atyját,
De mindnyájunknak szörnyű végét.
Tudom - - Te is csak várva-várod,
Ülve szép ősi fád alatt,
Mikor lesz vége már a nyárnak
S a sok-sok szürke pillanat
Mikor halad már el felőlünk,
Hogy kibocsásson börtönünkből
Amely előtt a sorsunk strázsál
S a bánat-eb vonít és szűköl.
Dobd félre ezt az árva verset.
O! mért is írtam meg Neked?!
Mást nem akartam - - tán megérted,
Hogy most egy élő, bús kísértet,
Halkan megfogta a kezed.
1939 augusztus 26
