A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
MÉLYSÉGEK FÖLÖTT, ÉG ALATT.
Mondják, titkos nevet adott az Isten minden lénynek..
Megszámlálhatatlan-hangú skála muzsikál
Szent neveinknek halk zenekarában
Melyet az élet zaja elnyom de a jó Halál
Megpenget néha itt-ott s mi is hallanánk
Ha ólmos nagy siketség nem omolna ránk.
O! hányszor szólíthat az éjszakában
Sok boldog hangja e roppant zenének
De válasz nélkül ismét tovaszáll.
Jaj! hányszor hallgatóztam megfeszülten
Az én hangomra, egyetlen nevemre..
A földet ástam s guruló rögöknek
Bús, tompa görgését is megfigyeltem.
"Beszéljetek hát!" unszoltam remegve.
"Testvérek volnánk! - - Szürke titeket
"Hogy szólított az Úr, - - s hogy hívott engem?"
"Vagy nem tudjátok tán - - mert más a hitetek?"
De kérdésemre nem jött felelet..
Így kellett ismét névtelenné lennem.
Aztán az éji égre szállt tekintetem.
Villódzott rajta miriádnyi csillag.
Nevük van, - - soknak..Tudják ők nevem?
Amaz ott bolygó - - amaz lüktető nap.
Pleiadok - - Berenikéss ott - - a Dioszkurok,
S te, gőgös Vénusz, - - hogy szólít az Isten?
Mily hangra zengtek ha az égi húrok
Feszülnek ujjai alatt?! - - De hangom mit sem
Ért ott, hol űrnek némasága trónol.
Hiszen a lélek hangja halk és gyönge,
Oly nesztelen mint pergő könnyek gyöngye
Ha vágyva álmodik az Egyetlenvalóról.
De addig-addig néztem az eget
Míg ráeszméltem, hogy a nagy magányban
Titkos erő sző álmot szüntelen,
S már-már ott éget szent nevük a számban
Hogy szólítsam a glóriás lényeket
Kik fönt keringtek fénylőn, bűntelen
És talán épp oly vágyban égtek
Most! - - Most talán - - agyamban zeng a hang
Amelyre nékik válaszolni kell,
És megmozdul a rettentő harang
Mely néma kis világunkat lezárja,
S a nyelve, élőn, egyre lengve-leng
Míg édenünk emléke földereng,
És minden lény a nevét megtalálja
Amelyet többé nem felejthet el.
"Ephatha!" szólt a drága Minden
Mint egykor a süketnek Krisztus szólott
S megismerés zúdul rám onnan - - innen,
/Mélységek fölött, ég alatt./
Tudom a jót s, hogy szenvedni is jó volt.
Bár jajunk, könnyünk volt teméntelen,
Nevünk szólítva Isten ránkhajolt..
Most már tudom - - most már tudom,
Ti csillagok a tejúton,
Ti állatok, ti fák, ti férgek,
Te ember-faj, bolond, temérdek,
Ezüsthalaktólterhes tenger
S te bús, magányos, törpe ember,
Te dús király, - - koldus boldogtalan,
O! mindünknek csak egy - - egy neve van,
Mindünket átölel a Végtelen,
S szorít szívéhez nagy szerelmesen
S csak annyit sóhajt, forrón, hangtalan:
"FIAM!"
1939 augusztus 26
