A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
.4.
E bús, örökös szürkeség,
Mint bús, borongós szürke ég
Az életünkre borul lassan,
Pedig nem rég
Még mi is szárnyaltunk magasban.
Nem várjuk már mit hoz a holnap.
Napjaink gebén lovagolnak
Mint Sancho s Don Quihott, szegény,
Mikor a nap
Elvérzik az ég peremén.
Szélmalom harcok, drága hölgyek,
Szép mese-erdők, zúgó tölgyek,
Ti ifjúságtól részeg órák!
Most ködös völgyek
A lelkünk szemfedőbe vonják.
A tél havát magunkra vonjuk,
Imánkat gépiesen mondjuk:
"Bocsájtsd meg meddő tetteinket,
"Bolond reményünk, hiú gondunk,
"S az élettől, oh! válts meg minket!"
1939 augusztus 24
