A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK.
Nehéz selyem palástok suhogása hallik
És kincses ékszer-tartók halkan csengenek:
Három Királyok büszke válla hajlik
S bárányt becéznek hű pásztor-kezek.
Az égi gyermek nem törődik mással
Pihegve Mária fátyola alatt,
Egy csöppnyi tejjel csak, mely gyöngyszín ragyogással
Az áldott anya-keblen leszaladt..
Majd hirtelen kis arca földerül
Mint mikor nyíló réten hajnal sugarak
Aranyködfátyla lassan elterül
Míg halkan ébrednek a madarak.
Csak Ő, a gyermek, volt hivatva látni
Ki lépte át a kopott küszöböt
Némán, szerényen..Ím - - füstös falak
Közt rebben üde szellők szárnya..Ide költözött
Erdők morajló suttogása? . .Bárki
Is légyen aki jött, - - oly ragyogásba vonta
Az árva jászolt, mintha szertebontva
Sugárzana az alkony glóriája
Álom-varázsos nyári estelen..
A fenségesen szörnyű idegen
Oly agg és mégis - - ifjú mint a föld,
Arcán az isteneknek fénye tündökölt:
A neve hallatára ember, állat rémül..
Ős isten, Pán, - - hogy kilép a sötétből,
Nem hajt Ő térdet, csöndesen megáll:
Hétágú nádsíp fönséges kezében,
Mélységes bánat tükrözik szemében, - -
Sípjába fúj s csodásan muzsikál...
A szeme könyörög, nótája kérve-kérlel, - -
Ős lélek sóhajt így, ősfájdalom terhével,
A Végtelen forrását áhítozva..
Hétágú síp szerelmét visszhangozza..
A félhomályban mozdul valami, - -
A dal nyomában tisztán hallani
A természet ezernyi apró neszét,
Madárka rebben, érezve tán vesztét,
Bogárka zümmög, - - nyulacska szalad, - -
Őz liheg - - s lám! amott a zord falat
Finom agancsok árnya ékíti.
Úgy rémlik, mintha hűs patak csobogna..
Hegyremeték vízhangja békíti
A lázadón felzúgó tenger árját
Mely dübörögve partra tör s robogva
Szikláknak zúdul..Oh! csodásan dalba zárják
E hangokat mind - - mind - - Pán sípjai.
Sző bölcsődalt belőlük, édes-csöndeset,
Zsolozsmát gyászosat, fönségeset,
Vagy himnuszt eget-kérőt - - amíg ajkai
Lelket lehelnek hét szál gyönge nádba,
Ős fájdalmát foglalja zengő vádba.
Miasszonyunk csodálkozó szemekkel
Szemléli mint fakad mosoly a Gyermek száján.
Minden titkot tudó mosoly ez, - - báján
Csak kis kezének csábja tesz túl, megremegve
Amint az ujjacskák megnyílnak s kapkodóan
A hangfoszlányokat ragadja meg,
Mert látja Ő amint oly ragyogóan
A nap s a holdsugár bennük remeg..
Feledve mind a dús ajándékok,
Három királyok napkeleti kincse,
Hisz ím a dalban feléje zokog
Szent Föld-anyánk szerelme. Kínját ne tekintse
Tulajdon fájdalmának? - - Elfogadta
Pán bús dalát - - hisz benne szívét adta,
S mi testet öltött millióm kínzott lényben,
Eggyé lett misztikus szent születésben.
És Pánnal együtt, íme meghajolt
A vad vihar előtte, lábai alatt
Őrjöngő tenger békén elsimult,
S selyem-szőnyeggé lett holt mélységek fölött,
Fény-pászmát teregetve hol Ő elhaladt.
S mezők füve pompába öltözött
Hogy Ő egy örök szóval áldja meg..
Mert Őt szolgálta s bús diadalát,
Ne vesd meg, szív a meddő fügefát.
Őt hordozta a lét legszentebb fája,
Hisz még a rengő föld is hű csatlósa volt,
Melyen az Anya állott mikor lelkét tépték..
Hírnöke volt a nap, mely vérzőn haldokolt,
S hogy végső gyötrelmében feje lehajolt
Viselte Föld-Anyánknak megtestesült jaját, - -
Az ember-fonta töviskoronát.
-.-
Fordította: Kertészffy Jánosné 1938 december 1
