A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
AZ ÖREGSÉG SÚLYA.
Fejed fölött hát elmúltak az évek
S az ifijusság olyannak tekint téged,
Mint akit itt felejtett az idő.
Sebaj! most élted legszebb kora jő!
Az idő, ama nagy aranymosó
A napok homokjából mosta ki
A lelked aranyát s most ragyogó,
De szelíd fénnyel övezi
Még hátralévő éveid sorát
Az arany nehéz érc s te azért érzed hát
Az öregség súlyát.
Ha bántanak érte, szólj vidáman, boldogan:
"Az Úrnak ért gyümölcsre is szüksége van."
Igaz! A tavasz, nyár ősz nélkül mit-sem ér.
De legdrágább a tél; ruhája hófehér;
Virág, kalász, gyümölcs, kezdet csupán.
A szemlélődő pihenést az Élet-fán
A tél halk hóesése hozza meg.
Hidege nem gyötör, ha a szíved meleg,
S ha öreg csontjaid oly sokszor fájnak,
Ez is csak ígérete egy újabb csodának.
Gyermekkorodban is fájt a növekedés.
Most benső, drágább lényed növekedik és
A lelked nemsokára szárnyát bontogatja.
S hogy merre szállj; az utat megmutatja.
Hiába gúnyolnak, mert munkaerőd nincsen,
Ne bánd, csak szemlélődj a drága kincsen,
Amit az Úr adott a közeledő véghez,
S ne irigyeld ki hasznos munkát végez,
És napjaidhoz büszke, nagy célt ne keress!
Amíg szeretni, imádkozni tudsz, nem vagy fölösleges!
Soli Deo Gloria!
1967
