A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
AKIK MEGMARADTUNK.
Mi mindannyian meghaltunk egy kissé;
Énünk egy része a romok alatt.
Minden napunk egy szürke, unott klisé;
Hamu, homok lett szánkban a falat.
Italunk sós, minthogyha könnyet nyelnénk,
Tüdőnknek idegen a levegő.
Jövőbe vágyik - - s múltnak rabja elménk
S az ég fölöttünk lenge szemfedő.
Így járunk teret, utcát, tépett parkot,
Hol csonkaságuk restellik a fák.
Álmokkal hidaljuk a Dunapartot - -
És élünk - - mivel szükség van reánk.
Mert vár a város, vár a ködös holnap
S jaj! annak aki egyszer visszanéz.
Munkája van itt elevennek s holtnak..
Sok terhet bír a váll bár béna a kéz.
Az újrakezdés kalandja előttünk,
A Ma legendás hősei vagyunk.
Meghaltunk kissé - - O! de visszajöttünk
S most új Hont foglal dolgos két karunk!
1945
