A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
VÁD ÉS VÉDELEM!
Az ember szól:
"Én Uram Isten, miért versz? Mit vétettünk?!
Hiszen az élet gyilkos, mérges köntös
Mely kígyót rejt, mely marja testünk, lelkünk.
Bűnös a szerető, a gyűlölő, közömbös,
És bűn a tett és bűn az ólmos restség,
Bűn minden harc vagy gyáva félreállás!
A haragod fejünkön tűz-keresztség,
Melyben a fájdalom az egyetlen hitvallás.
Rút élet-folyónk rejt ezernyi örvényt
Mert bármit cselekednénk, vétek minden, - - vágyunk
Törvényt bont s kacajunk, jaj! ismeretlen törvényt,
Bűn fészke bölcsőnk s hűs halotti ágyunk,
És sújtasz könnyeinkért is haragvó kézzel
Ha vádoló, megtört szemünkbe nézel!"
Az Úr felel:
"Nincs/Te/meg/Én, - - csupán a szó/Vagyok,
Első sikoly, mely tépi melledet
És végső sóhajodban én halok,
Gyötrődöm benned s bús léted felett;
Vagyok a seb a vérző homlokon,
Kacaj az ajkon, szívben szerelem,
A sejtek bűvkörét magam köré vonom,
S vagyok a bolygó csillagos égen;
A kard s a kéz mely megmarkolja azt,
Az áldozat, mely éle alatt hull.
Én sírom el s én hallom a panaszt!
Keress - - keress hát szakadatlanul.
A vádló én vagyok s a vád is ajkadon,
A kérdő lázadást szívedbe - - Én adom!"
1943 december 12
