A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
AZ ŐSZ CSALÁDJA.
Az Ősz a kozmikus, a gazdag polgár
Ím, drága kincset kincset hord már,
Kissé uzsorás - - o! de nagy művész,
Ötvös munkája buja és merész.
A vidám nyarat adósságba verte
S most annak drágaságát ontja szerte,
Arany tallérjait a fákra szórta,
Rubintját, ametisztjét összehordta
S az Élet serlegét mit ódon, rőt aranyból
Oly mesterien összekalapált,
Ajkunkhoz emeli, hogy nos! szürcsöljük abból
A bús enyészetet, - - a hűs halált...
Az Ősznek sápadt úri neje, édes Bánat,
Holt álmainknak vet halotti ágyat,
Gomolygó felhő-párnát ad alájuk
És némán, halkan, áhítattal
Most összehajtogatja szárnyuk.
Aztán hozzálát nagy szorgalmasan
Dolgozni deres éjjel, hűvös nappal
Míg nesztelen a kerten átsuhan,
Hogy szemfedőt hímezzen nékik..
Köd-selymet gombolygat le bálról
S ezer színes virágot arra hímez
Miközben halk dalt dúdol a Halálról..
Halotti leplük nő - - a rögtől - - égig,
Kezéből sok-sok foszlott szál
Lengőn libeg - - az ökörnyál,
És mindent minden nap tompábbra színez.
Aztán rohanva jő az Ősz fia,
A vad kamasz szél, erdőn, völgyön..
Kíváncsi.. Mindent meg kell látnia,
Igaz arany a nyírfán - - vér-agát a tölgyön?..
Egy ős juharfát mostan lángra gyújt,
Sárgán lobban az ágon sok levél,
Magasba leng - - kialszik, mert hát belefújt
Az Ősz kóbor-kaján fia, a szél.
Mind sorra dönt amit összehordott
Az apja s bűvös kirakatba tett.
A kincs - - már lombszemét mit összesodrott
Fia - - ki gyűjti az enyészetet..
E rombolásnak láttán, szelíd zokogással
Az Ősz leánya jő, - - ezüst Eső.
Betölti napjaink oly halk sírással,
Hogy nem is tudjuk - - mi sírunk? - - vagy ő?
Oly egy a bánatunk, a szívverésünk
Halk kopogását rímmel válaszolja
Minthogyha nagy tragédiában volna részünk,
Mi - - főszereplők s ő a kórus volna.
S míg könnyei vég nélkül hullanak,
Mi elfeledjük, hogy sütött a nap
S viharvert vadludaknak ázott szárnyán
Az ifjúságunk útra kel - - nagy árván.
1939
