A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
ISTEN A TERMÉSZETBEN
.1.
O! Adj hálát a fákért,
Hogy élsz árnyuk alatt,
S fejed felé borítnak
Suttogó lombokat.
Barátaink és hívek,
Öröm forrása mind,
Titokzatos világuk
Magadba-szállni int.
Virágzó, hamvas águk
S gyümölcstől terhesen,
Rejtett, külön világuk
Ölel szerelmesen.
Madárdalt küldenek ha
A lelkünk elborong,
Mely éden-otthonunkról
Bűvös meséket mond.
Osztoznak minden búdban
S bár bűnük soh' sem volt,
Mindük viselte sorsod
Mikor föléd hajolt.
Az első oltár-láng is
Erdőben lobogott
S fáktól tanult az ember
Épitni templomot.
Példázat minden napjuk,
Adnak hitet, tudást.
-------------------------------
Krisztust hordozta egyik
A másik zord Júdást.
.2.
Ne mondd soha, hogy itt a földön
A Természet hitvány, hazug,
S szép álarcát úgy kérte kölcsön
S ledobja azt, vihar ha zúg
Az erdő mélyén, Óceánon
Mikor vadul gyilkolni megy,
Vagy embert űz, halálra-vágyón,
S hogy kín, gyönyör - - mind egyre megy.
A Természet, jaj! itt a földön
Csak Édent-vesztett, árva lény.
Anyag-ruhája átkos börtön
Míg át nem hatja égi fény.
És gyermeki a testét tépik,
És gyermekit ő tépi szét,
És mégsem fárad, egyre épít,
Dús kincsét osztja szerte-szét.
Tavasznak zöldje, nyárnak kékje
Mind-mind az ő ruhája csak.
Arcát rejti köd fellegébe
És hópihék ha hullanak
Az ő halotti, szép palástja
Amely alatt dermedten vár
Hogy majd az Úr nevét kiáltsa,
Hogy indulhat utoljára már.
És újra kezdi szédült álmát
És újra nemz - - enyészetet.
Viseli s osztja léte jármát,
Játszol vele - - játszik veled.
Mi benne rút az - - szenvedése,
Mi benne szép az - - üzenet.
----------------------------------------
Nézd! Ott a Tejút tündöklése
S az Isten mindenek felett.
.3.
Ahová Isten árnyéka esett
Ott jár a Fájdalom s a Gyötrelem,
Halk lépésekkel, meddő rög felett,
De ott az élet csupa sejtelem.
Sejtése oly mélységnek, mely fölött
Nem kék az ég és nem sugárzik nap,
De melynek éjszakája, bár örök,
Szívünk vérétől mély értelmet kap.
A büszke bolygók hadd csillogjanak
Hol Isten arca fénylik biztatón,
Egyszer majd ők is oda hullanak
Ahol mi járunk mostan gyászolón,
Ahová Isten árnyéka esett
És égi titkot könnyel tanulunk,
Az úton, melyet Krisztus keresett,
S mely, hála Néki, most a mi utunk.
O! Túl a boldogságon, kacajon,
Szerelmen s minden bölcsességen túl,
Túl verőfényen s szárnyaló dalon
Megyünk - - megyünk - - fáradhatatlanul,
Mert hivatásunk, hogy hűségesen
Vigyük a könnyes hírt, ígéretet,
Hogy egyszer, majd ott is fény leszen
Ahová Isten árnyéka esett.
1947 január 2
