A Kertészffy Margit felhasználó összes verse >>>
SZOMORU SÉTA.
A nyár nekem már olyan idegen,
Bűbája csupán szívszorítón fáj.
Halk suttogása mit-sem mond nekem,
És lelkem útvesztője lett a táj.
Virágot látok - - rajt' van már a mag,
Ha erdőt járok árnyas utakon.
De mindenütt - - terjeng a hullaszag
Mert jeltelen sír minden földhalom.
Itt véres harc volt, nincs két éve még;
A fűben rozsdás töltények - - sisak.
Agyamban kérdés lázad, vádol, ég;
"Miért?" - - S a válasz rá egy hülye:"Csak!"
Minek a nyár virága - - mag - - gyümölcs
Ha kín és rothadás fakad nyomán?
Akkor - - maradjon magtalan a bölcs
Míg él az űr e gyászos csillagán!
1946 augusztus
