A Borzos Attila felhasználó összes verse >>>
Szellő
Szellő járja át a lényem,
Megremeg és felkiált,
Űzött vad lett létezésem,
Nem fedi be a hiányt,
Semmiféle gondolat mert,
Nem kapok tán igazat,
Tudatom most mint vihar vert,
Megbolygatott falazat.
Állt egykoron kis házikó,
Lankás lejtőn eképpen,
Laktunk benne kis bábis ó,
Világunkban szerényen.
Nem kérdeztünk a másiktól,
Sokat csak épp eleget,
És tudtuk ha bármi is volt,
Meghagytuk a tereket.
A másiknak hogy szaladjon,
Szerteszét a világban,
Hagytuk azt hogy vissza jusson,
Hogyha érzi, hiány van.
Szívében a másikért, bár
Sosem volt ez törvényben,
De eltűntél, s nincs határ már,
Most szívem úszik könnyében.
