A Kálnai Attila felhasználó összes verse >>>
KARÁCSONY
Gyermekkorom fenyőfája, bíz felért az égig,
Vágyat, álmot, reménységet, ráaggattam végig.
Gyertyák lángja bukdácsolva pislákolgat, - fénylik,
Gondolatom csillagokat, odaképzelt, - égit.
Nagyszülémnek drága hangja, dicsőségről zengett,
Szaloncukor díszruhában, édes percet sejtet.
Hollandoknak kedvességét, - sztaniolban rejlőt,
Csokoládéféle formát, gyermekvágynak kellőt.
Most szól a dal, emlék árnya, táncát járva fénylik,
Gyermekkorom fenyőágát, múlt időt idézik.
Gyorsan fogyott, hamar kopott, - és sötéten áll most,
Kanóc füstje, gyanta, - üde, meghitten ad álmot.
Rágondolok: de régen volt, ilyen csendes ünnep,
Hol a szerény ajándéknak, lelkesen örültek.
Minden dal, mely dicsőített, teljes szívből zengett,
Jézusunknak születését, már úgy vártuk, - kellett.
Ne felejtsük múlt emlékét, ami egykor fénylett,
Lámpák helyett dísznek tenni; jótett füzérkéket.
Szívünk, lelkünk, legyen nyitva, dalunk zengjen végig,
Higgyük el, hogy Jézusunkkal jutunk el, - az ÉGIG!
2005
