Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Kálnai Attila felhasználó összes verse >>>



HOGYAN!

Csak az tudja Uram,
Hogy mit is kell tenni,
Aki napról-napra,
Veled egy tud lenni.

Ebben a nagy bűnös,
Elvadult világban,
Hol minden bokorban,
Rejtve, csupa vágy van.

Azt, hogy mi az üdvös,
Isten szerint való,
Nem láthatja vakon,
Itt meg a halandó.

Te nyitod meg szemünk,
Lelkünk kapuján át,
Ha elhagyjuk testünk,
Minden kívánságát.

Lélek mutat nekünk,
Utat itt e földön,
Mert a sok vak ember,
Botorkál csak önzőn.

Adjad át most nekem,
Ezt a nagy tisztséget,
Az se baj, ha ettől,
Én végleg elégek.

Te törvényed szerint,
Mérjem léptem önként,
Ne a világ adjon,
Önző érdek önkényt.

Szabad lelkem útját,
Égi mérce adja,
Szívem parancsának,
Kezem legyen rabja.

Fizetséget ezért,
Úgyse kérek érte,
Mert én hiszem, hogy majd,
Felemelsz az égbe.


2004

To Top