A Mészáros-Bilincsi Karola felhasználó összes verse >>>
Szemtől szemben
Akár a kés a vajban, úgy metszi fel a penge a testet. A felszakadt bőrt lefejtem a húsról, majd a hatalmas csípőfogóval elroppantom a bordákat, hogy aztán felnyithassam a mellkast. Ez a munkám. Patológus vagyok. Az előttem fekvő páciens láncdohányos volt, a tüdeje, akár egy elszenesedett kődarab, foglal helyet a testében. Ennek ellenére mégsem a füstölésbe halt bele, hanem elévágott egy autó a sztrádán, ő meg lerepült a motorjáról.
Reggelire sült banánt ettem avokádókrémmel.
Minden napra jut legalább egy halott. Nemhiába, romlott faj vagyunk, gyorsan fogyatkozunk. A teremben három boncasztal foglal helyet, egymástól egyenlő távolságra. Nem minden halottat én bontok fel, van rajtam kívül még két orvos, akik ezzel foglalkoznak. Ma csak én vagyok bent. Kiveszem a tüdőt, lemetszek belőle egy kis darabot, amit egy formaldehiddel telt üvegcsébe teszek. A kritikus állapotban lévő szervekből mintát veszünk kivizsgálásra. Agyonszurkálta a feleségét Edwin Valero, majd felakasztotta magát a cellájában. Csupa logikus döntések hálózatában élünk.
Munka után veszek egy forró zuhanyt, megebédelek, majd lemegyek a konditerembe edzeni. A sport ugyanúgy az életem részét képezi, mint az evés vagy az alvás.
Az agyat mindig tizenkét szeletre vágjuk fel, ennyi szükséges az alapos tanulmányozáshoz.
Másnap reggel hétkor csak a főorvost találom a patológia előtti öltözőben.
- Két hullánk van. Az egyik egy csecsemő, azt én bontom fel. A többiek be sem akarnak jönni. – Többgyermekes családapák, érthető. – De ha gondolja, közben bonthatja a másikat, az egy idős pasas. Tudom, hogy magát úgysem zavarja a gyerek. – mondja nekem. Igaza is van. Felkötöm a maszkot, kibontom az eldobható köpenyt a csomagolásból és felveszem, majd a gumikesztyűt húzom fel. Fontos az elővigyázatosság, ugyanis a patológián nem átadunk, hanem elkapunk, erre emlékeztet az előtérben lévő táblácska is.
A testek már az asztalokon vannak. Megnézem az idős férfi céduláját, amely a bokájára van rögzítve. Hatféle halálos betegsége volt, ezekből végül a szívelégtelensége vitte el. A mája teljesen sárgásra színeződött az alkoholtól, az elmeszesedett légcsöve pedig úgy ropog a boncollóm alatt, mintha kartonpapírt vágnék.
A sushit el sem tudom képzelni wasabi és gyömbér nélkül.
A hét további részében asztalomra kerül egy agysorvadásban, egy vérrög által okozott trombózisban és egy közúti balesetben elhalálozott páciens földi maradványa, továbbá egy amputált láb. A hétvégéim általában szabadok. Egy ilyen szombat estén, mint a mai, semmi sem jöhet jobban, mint egy kis kikapcsolódás a zenekaros társaimmal. Megiszunk néhány koktélt a Szirénában, táncolunk egy kicsit a Retróban, végül a motoros kocsmában kötünk ki, csupa bőrszereléses, loboncos figura között, akik a legutóbbi motoros találkozó eseményeit mesélgetik egymás szavába vágva. Hajnali négy környékén úgy döntök, hazafelé veszem az irányt.
- Elvigyelek? – kérdezi a dobosunk.
- Ne fáradj, hazatalálok. Rám fér egy kis séta. De azért kösz a lehetőséget. – válaszolom.
Hazafelé egy darabon a főút mellett haladok el. Nincs túl nagy forgalom, csupán néhány kamion és motor suhan el mellettem. Kicsit fáradtan sétálok, a gondolataimba merülve. Már majdnem elérem az utcánkba vezető elágazást, amikor egy autó viharzik el az úton, pontosabban a sáv szélén, egyenesen mellettem, a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel. Egy pillanatra ledermedek, de az utolsó másodpercben félreugrok az útjából, a sofőr pedig feltehetően észrevesz, mert elrántja a kormányt. Az autó megpördül az úton, csúszik néhány métert, majd hangos csikorgással lefékez és megáll az út közepén.
A szerveket nem feltétlenül oda helyezzük vissza a testbe, ahonnan kivettük.
Hétfő reggel van, háromnegyed hét. Egy holttestet kaptunk, - fiatal, huszonéves nő, balesetben elhunyt - értesülök a papírról. Az előtérben a két patológus társam és a főorvos beszélgetésébe csöppenek bele.
- Megértem, ha nem jönnek be. Ez a dolog engem is épp úgy felkavar, mint magukat, de valakinek meg kell csinálnia. – mondja a főorvos.
- Kitartást. Munka után találkozunk. – felelik ők.
- Én bemegyek, ha nem gond. – mondom én. Az orvos nem válaszol, megszokta,
hogy erős idegzetem van. Maszk az arcra, köpeny, gumikesztyű fel. A halott már az asztalon fekszik. Tényleg fiatalnak látszik, bőre a megszokottnál is fehérebb, teste kissé meg van roncsolódva, de így is látszik, hogy sportos alkat. A főorvos hozzákezd a boncoláshoz, én pedig az asztal másik oldaláról kísérem figyelemmel az eseményeket.
A szike belevág a testbe. A bőröm szinte hangtalanul szakad fel. A csípőfogó megcsillan a lámpa fényében. Reccsenve törnek ketté a bordáim. Felnyitja a mellkast. A tüdőm szinte teljesen mentes a szennyeződésektől. Eltávolítja a halotti véralvadékot. A még cseppfolyós vér csöndben csorog végig felboncolt testemen és lecsöpög az asztal elvezető nyílásán át, lesodorva vele védtelen lelkemet az élet palettájáról.
