A Kiss Barbara felhasználó összes verse >>>
Egyszer (próza)
Egyszer még elveszi feleségül. Ha kell, a lelkét is eladja az összes létező istennek, istenségnek, fél-istennek, nem számít minek, legyen akár gonosz vagy jóságos, lényegtelen, csak maga mellett tudhassa mindörökre Biankát. Ha nem lehet az övé, inkább rossz szájízzel és magányosan hagyja majd maga mögött ezt a szürke, középszerű világot, de nem hajlandó mással leélni életét, csak vele. Ezt minden este megfogadta magának.
És mindennap ébredéskor hálát adott az egész univerzumnak, hogy lehetősége van emellett a nő mellett ébredni. Barna hajának kócossága és vanília illata volt az oka annak, hogy minden reggel mosollyal ébredt az arcán. Ártatlanság, nyugalom és béke sugárzott belőle ilyenkor, mégis, ott rejlett mélyen benne a tűz, az a szenvedély és kacérság, amivel egy világot lehetne térdre kényszeríteni.
Most is szerelmét figyelte, és elmélkedett, miközben kint állt a tornácon, és cigarettázott. Kíváncsian figyelte a nőt, aki, mint egy hurrikán robbant be az életébe, és változtatta meg azt mindörökre, most épp vidáman nevetgélt az egyik néhány hónapos fekete kiscicával játszadozva a fűben. Kecsesek voltak, szépségesek, gyermekiek.
Az ilyen pillanatok miatt szerette Biankát igazán: úgy bánt másokkal szeretettel és őszinte jóindulattal, hogy nem várt érte semmit cserébe. Ő csak arra vágyott, hogy mások arcán lássa azt a szívből jövő mosolyt, amit oly’ sokszor megtagadtak tőle, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá pedig. Talán éppen ezért, akárhányszor sírni látta, megtörtnek és fájdalomban, még erősebben bizonyította neki szerelmét és imádatát. Szenvedett, amikor a nő is szenvedett. Nem tudta elviselni, hogy megkeseredett emberek megpróbálják szerelmét tönkretenni azért, mert irigylik tőle a boldogságot, az örömöt és sikert, amiért Bianka keményen megdolgozott az évek során.
Összetalálkozott tekintetük, és szíve gyorsabban kezdett verni. Érezte, hogy arca is vörösebb lett. Hihetetlen, hogy még mindig ezt a reakciót váltja ki belőle, pedig már évek óta nem fiú volt, aki máskor nagyon is összeszedett és nyugodt volt, most mégis remegő térdekkel, és dadogva hívta el az akkor még szőke hajú lányt egy hétvégi randira.
Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy mennyit szerencsétlenkedett a nagy napon. Annyira izgult, hogy aludni se tudott rendesen, folyton az órát nézte és számolta a perceket. Aztán reggel egy órán át próbálgatta a ruhákat, hogy minél jobb benyomást tudjon majd tenni a már akkor is mindig csinos lányra. A találka előtt még berohant gyorsan a virágboltba, ahol fizetés közben szétszórta a pénzt, mert remegett a keze az idegességtől, utána meg a buszt is majdnem lekéste, de még így is legalább tizenöt percet késett.
Hatalmas baleknak érezte magát akkor, és meg volt győződve arról, hogy ez lesz az első és utolsó alkalom, hogy ők ketten találkozni fognak. Hogy a lány ránéz, és faképnél hagyja. Lelkiekben már felkészítette magát arra, hogy a szégyen miatt, hogy még egy randit sem tud tisztességesen végigcsinálni, hiába kitűnő tanuló, iskolát kell váltania majd, hogy barátai ne cikizzék halálra majd mindennap. Persze, ahogy ez lenni szokott, megint csak túldramatizálta a helyzetet.
Igaz, amikor végre odaért a helyszínre, és átnyújtotta a virágot folyamatos szabadkozások közepette, észrevette, hogy az egyik fehér rózsa szára megtört, és a lefelé csüngő fejet épphogy tartja még valami a szárból. Azonnal azt kívánta, bár megnyílna alatta a föld és nyelné el őt nyomtalanul. Falfehér arccal, halálra vártan nézett Biankára, aki egy pillanatnyi döbbenet után elnevette magát mindenféle gúny és szánakozás nélkül, majd őszintén megköszönte az ajándékot, és eper illatú szájfényével nyomott egy puszit az arcára.
Ekkor döntötte el, hogy mindent megtesz azért, hogy megtartsa őt, ameddig csak lehet. Ameddig csak Bianka elviseli őt, és feltételek és hazugságok nélkül szeretik egymást.
Boldog volt és büszke. Eddig egészen jól csinálták, hiszen mögöttük van már néhány év. Voltak szenvedélyesek, felhőtlenül boldogok, és persze volt, hogy egymás agyára mentek és civakodtak, Mégis, abban rejlett az erejük, hogy újra meg újra egymásra találtak, és ha baj volt, ott segítettek a másiknak, ahol és amennyire tőlük telt. Nem adták fel, nem mondtak le egymásról, és sosem csalták meg egymást. Kapcsolatuk ritkább és erősebb volt, mint bárkié másé a környezetükben, ezért bőven voltak olyanok, akik szívesen látták volna a bukásukat.
De arra várhatnak. Felszegte a fejét határozottan, elnyomta a cigarettáját, és összeszedte a bátorságát. Belecsúsztatta a jobb, ismét remegő kezét nadrágja zsebébe. Minden este megfogadta, hogy egyszer még elveszi feleségül Biankát. Előhúzta a királykék színű dobozkát benne minden reményével és vágyával.
Ideje megtenni az első lépést a cél felé.
