A Kiss Barbara felhasználó összes verse >>>
Hárpia (próza)
Legszívesebben földhöz vágta volna a telefonját a dühében. Mégis kinek képzeli magát ez a nő? Honnan veszi a bátorságot, hogy ennyire visszataszító hangnemben beszéljen vele? Azok után, hogy mindent megtett érte? Hálátlan hárpia!
Idegesen előrántotta a cigarettatárcáját a gyújtójával együtt nadrágja farzsebéből. A fém tárca kellemesen hideg volt, tökéletes ellentéte dühtől forrongó vérének. Második próbálkozásra sikerült kinyitnia, majd remegő kezekkel kivett egy sodort cigarettát belőle. A megnyugvás kellemes illúziója, de olcsó dohányból készült, ezért az íze olyan, mint a másnapos hányásé korán reggel: keserű és emlékekkel teli.
Az erkélyen nagyon fázott egy szál pólóban, mert amikor kijött telefonálni, nem számított arra, hogy sokáig kint fog álldogálni a január végi fagyban, így bent hagyta a kabátját. Arra az „öt percre”, amiből végül legalább húsz lett.
Visszagondolva, igazából nem is tudja, miért vette fel a telefont. Eleinte még tetszett is neki, hogy a lány próbálkozik és folyamatosan hívogatja. Hadd szenvedjen csak a mellőzéstől, érezze csak, milyen az, amikor nem nála van a hatalom, és nem tud ez ellen semmit se tenni. Aztán egyrészről megsajnálta, másrészről pedig meglátta a lehetőséget arra, hogy most viszonozhassa a „szívességet”, és visszavághasson neki azért, amiért korábban sértegette őt veszekedés közben.
Nagyot szívott a cigarettából, és nézte, ahogy a száján át kifújt fehér füst lassan eggyé válik a levegővel. Furán érezte magát.
Nem ez volt az első alkalom, hogy veszekedtek az exével, mégis, a mostaniról tudta, hogy végleg beleverték az utolsó szöget is kapcsolatuk koporsójába. Hogy átlépték azt a határt, ami után már nem lehet visszafordulni, és úgy tenni, mintha meg se történt volna az egész. Mégis, a legfélelmetesebb az volt számára, hogy nem tudja, mit kezdjen ezzel az új helyzettel.
Dühös volt, az önérzetét is kegyetlenül megsértette ez a hárpia, valahol belül nagyon fájt neki, hogy megfogadták egymásnak, hogy soha többé nem keresik egymást. Hogy előbb húznak meg nagy kortyokkal egy vegyszeres flakont, mintsem beszéljenek egymással. Dicsőséget is érzett, hiszem éppen ő volt az, aki ugyan nagyon gúnyosan és flegmán, de kimondta azt, hogy tesz egy szívességet, és úgy fog tenni, mintha a lány nem is létezne. Éppen emiatt kellene most felszabadultnak lennie, hiszen végre megszabadult ettől az energiavámpír hisztérikától.
Csakhogy, és itt kezdődtek igazán a problémái, hogy mindenféle érzelem kavarog benne, csak épp ez az egy nem, amiért annyira ácsingózik. Arról nem is beszélve, hogy mintha az exét egyáltalán nem sokkolták volna a telefonbeszélgetésükben elhangzott dolgok. Sőt, mintha egyenesen a végleges szakítás kimondására várt volna.
A gyomra is összeszorult a gondolatra. Erre ment volna a ki a játék? De hiszen azt is mondta neki a lány még este, hogy szereti és hiányzik neki! Hogy komolyan elgondolkodott azon, hogy ad neki még egy esélyt, és visszafogadja mindazok után, amit vele tett! Hogy megbocsát neki! Hol van ez most? Hová tűnt? Vicc lett volna az egész? Ennyire ő sem lehet aljas, hogy ezekről a dolgokról hazudjon, vagy mégis?
Megfájdult a feje, és émelyegni kezdett. A cigarettából még bőven volt, de már nem érdekelte. Ledobta az erkélyről. Hogy hová vagy kire esik, nem izgatta most. Reszketett, de nem tudott bemenni. A gondolat, hogy kijátszotta a lány megint, és ennyire észrevétlenül és ügyesen, megbénította a lábait. És fájt az egójának, de valami kegyetlenül.
Hirtelen világossá vált számára minden: azzal, hogy most sikerült felkapni a vizet azon, hogy nekik találkozniuk kellene, hogy személyesen is átbeszéljenek majd dolgokat a múltból is, megakadályozta azt, hogy a lány bosszút állhasson rajta. Mert mi más lehetett volna ez a hirtelen kedvesség mostanában attól a hárpiától, ha nem az, hogy visszaédesgesse magához, hogy aztán később, egy váratlan pillanatban revánsot vegyen rajta? Még hogy még mindig szereti őt! Hazug és álszent nőszemély!
Ismét tajtékzott a dühtől, kezdett kimelegedni, és a szíve is újra erőteljesen vert. Megelőzte a bajt. Nagy mázlija volt, de szidta magát azért, amiért hagyta, hogy saját naivitása ismét felülkerekedjen a józan eszén, és majdnem tönkretette a jövőjét.
Előkapta a telefonját ismét, majd egy kis hezitálás után felhívta az egyetlen embert, aki még szóba állt vele mostanság: a lányt, akivel csalta az exét.
Most már úgyis minden mindegy.
