A Kiss Barbara felhasználó összes verse >>>
Elutasítva (próza)
Először fel se fogta azt, amit lát. Azt hitte, a szeme megtréfálta, és rossz üzenetet küldött tovább az agya megfelelő részére dekódolásra. De a szöveg másik próbálkozásra is ugyanaz maradt, viszont egyre égetőbbé vált, hogy reagáljon a helyzetre. Már így is úgy érezte, mintha legalább egy órája tartaná fel a sort maga mögött, holott mindössze néhány másodperce ácsorgott tétlenül.
Váratlan ötletként sétált fel az állomásra. Reggel még arra gondolt, hogy majd csütörtökön, az órái után veszi meg a hazautazását biztosító bérletet, de meggondolta magát. Most pedig, akármennyire is kínos helyzetbe került, örült annak, hogy nem akkor szembesült ezzel a számára roppant kényelmetlen és kínos dologgal. Talán most még van esély arra, hogy tegyen valamit ellene.
Megrázta magát mentálisan, hogy összeszedje magát. Gyorsan felrántotta magára az egyik legsikeresebb fegyverét, az udvariasság és kimértség elegyéből alkotott álarcát, melynek legfőbb dísze a mosolya volt. Sok sikert annak, aki rájön arra, mi is zajlik a maszk alatt, hogy mire is gondol valójában!
Emelt fővel, de végtelen nyugalomról tanúskodó hanggal csak annyit mondott:
- Próbáljuk meg újra.
A festett barna hajú, mellén nevéről (K. Mária) árulkodó kitűzőt viselő pénztáros hölgy készségesen előkészítette a tranzakciót a főiskolás lány számára, aki hozzáérintette a leolvasóhoz a bankkártyáját egy elegáns mozdulattal.
A felirat láttán egyszerre ráncolták homlokukat. „ELUTASÍTVA.” Érdeklődve nézett fel a lányra, akinek arca rezzenéstelen maradt, mindössze egy rövid sóhajt engedett meg magának.
- Még sosem fordult elő velem ez. Próbáljuk meg a hagyományos módszerrel is. – ezzel át is nyújtotta a kártyát a pénztárosnőnek, és igyekezett kívülről továbbra is nyugodtnak mutatkozni, holott belül már ordított a megalázottság keserű érzése miatt.
Az arcára felrántott maszk akkor csúszott félre egy pillanatra, amikor ismét elutasították a fizetési szándékát. Érezte, hogy a sorban mögötte állók, egy tizenéves lány, valamint egy ötvenéves asszony egyre türelmetlenebbek, ám mégis kíváncsian figyelik az eseményeket. Éppen ez volt az oka annak, hogy úgy döntött, ideje lesz távoznia. Ő nem fog ingyen szórakoztatni senkit.
De azért még egy kis végjáték belefér.
Megerősítette az udvarias mosolyt az arcán, megigazította selymes, ápolt haját, valamint drága sálját a nyakában, majd visszakérte a kártyát. Nem túl észrevehetően, de a hangja egy pillanatra megremegett.
- Most már biztos, hogy sérült a kártyám, hiszen néhány órája még gond nélkül használtam.
Mária egyetértően bólogatott vékony keretes szemüvege mögül, és biztosította a lányt arról, hogy minden rendben lesz, mert a szomszédjuk lánya is egy-két hét alatt kapott új bankkártyát. Udvariasan elbúcsúztak, és a nő titokban hálát adott az égnek amiatt, hogy nem kellett még egy dührohamot végighallgatnia aznap. Fogalma se volt arról, hogy mennyi erejébe került a lánynak önkontrollt gyakorolnia, miközben kisétált a váróteremből, ahol régóta már csak testileg volt jelen, és meg se fordult a fejében, hogy átsétáljon a bankba.
A gondolatai már rég csak egy mondatot ismételtek végtelenítve: „Nem szabad sírni.” A kétségbeesés pedig egyre kérlelhetetlenül szorongatta a torkát belülről. Sosem érezte még magát ennyire tehetetlennek. Mégis hogyan fog hazajutni? A sors fintora, hogy éppen azért ment volna haza, hogy pénteken dolgozni menjen, és pénzt keressen.
Nem értette, hogyan maradt annyira kevés pénze, hogy még a bérletét se tudta kifizetni. A mobiltelefon-számlájára ezek szerint végképp nincs már kerete. Hiszen nem is használta hétvége óta, és akkor is csak egy jelentéktelen összeget emelt le a bankszámlájáról.
Ahogy áthaladt a buszukra váró emberek tömegén, egyszerre szakadt meg a szíve a honvágytól, és lepte el az irigység. Ők legalább hazajutnak majd, hogy a szeretteikkel lehessenek. A tudat, hogy már majdnem a kezében volt a hazajutásának kulcsa, még jobban elkeserítette, azonban továbbra is emelt fővel haladt át az állomáson.
Észre se vette, hogy egy bámészkodó kislány észrevette a lefolyó könnycseppet az arcán, és aggódva súgta oda a látottakat édesanyjának.
