A szabi felhasználó összes verse >>>
A jelölő győzelme a jelölt felett
Ha elüt valakit az autó, az meghal, és teste mindenféle jelentőség nélkül rendeződik egy szabad meg téttelen pozícióba. Ezután vagy ezzel egyszerre, nem tudom, összegyűrt szárnyú angyallá változik és ottmarad az idők végezetéig. Átlátszó és ellenállás nélküli létezésként áll szobra, hogy keresztüljárhassanak rajta az emberek. A másik lehetőség szerint, letépi lassan magáról ruháit, drága gyolcsba öltözik. Arcára ráfagy egy kiismerhetetlen ábrázat, és határozott mozdulatokkal indul el a nagy, nyílt és illatos terek irányába, hogy majd egyszer elinduljon visszafelé is. Így születnek az istenek.
A vendéglő olcsó és egyszerű ételeket kínál, de vendégei számára létezik egyszerűbb, és van sokkal olcsóbb is. Akik mindent tudnak a halálról, azok egymás mellett ülnek. Egyikük édeset izzad, mint a megrémült asszonyok, a középső ruhája szakadt, arca beeseett, de teste még izmos és szőrös. A harmadik mozdulatlan, ő már kihűlt, nem kér semmit. Minden vendég után lemossák egy vizes ruhával az asztalt, megtisztítják a kenyérmorzsáktól, a főzött hús gőzétől, a táplálkozás nyálát is eltakarítják. Rejtett, de kiismerhető rendszer alapján dolgoznak, matematikailag ellenőrizhető intervallumokban térnek vissza ugyanahhoz az asztalhoz. Legalább kétszázszor voltam már itt.
A leragasztott szemű nő, nem néz fel. Ha valaki elmegy mellette és nekitántorodik könyökének, megzavarja, ám ő nem ad hangot, tönkretett békéjének. Mintha kivert tengerszemével hangját is elveszítette volna. Őt nézik az emberek, ahogy káposztát eszik, olajos szalonnát, és tejet iszik hozzá. És, hogy nem néz fel, így adva jogot a kémlelésre, így gyengítve, vékonyítva bőrét, megnyílásával egyszerre indul meg elfogyása is. Lassan, alig van hely a teremben, a kutakodó tekintetek kiszorítanak mindent, az utcán elhaladók és befele, felénk lesők pillanatai, csak súlyosbítják a helyzetet. A nő, nemsokára eltűnik, még mielőtt megenné ebédjét. Valaki közülünk ki kell menjen, nem számít, bevégezte-e, amit csak most kezdett el.
Testem messzébb ér földet és hátrébb. A vezető kiszáll, veszekedésbe fog a szemtanúkkal, hogy ő nem hibás, és igaza van. Ezt én állapítom meg, és szavam már megvétózhatatlan. Meztelen vagyok, letörlöm elrongyolódott tenyeremmel magamról a port, a vért, s kiszedem sebeimből a kavicsokat. Így indulok a tajtékzó és néha nyugodt, zöld és ámbraszagú vizek felé, hogy ott lebegjek felettük évmilliókat. Amit itthagyok, azt ne ássátok el. Ne égessétek meg húsomat, vigyétek ki a ködbevesző határba, együtt tűnjek majd el a kóborló állatokkal. Addig is, legyek egészségük és erejük nekik.
Pont akkor, beköszönt hozzád a szerelem. Csöndesen, lágyan, ügyetlenül. Szinte észre sem veszed. A délután második harmadában.
