A Rontó Rózsa Margaréta felhasználó összes verse >>>
Úton
Mily fenséges eme táj,
- ha nem látom, az fáj.
Az idő szépre fordul,
lelkem virágba borul.
Mit neked a tiszta hó?
- most is ott szalad hat ló.
Az örök lét mezején,
a Föld másik féltekén.
Mit neked a havas út?
-képzeld, nem is olyan rút!
Sok ici-pici lélek,
a hóban vígan élnek.
Mit neked a havas domb?
- most sehol sincs itt zöld lomb.
Gyorsan magára öltött,
egy hideg, fehér öltönyt.
Mit neked a téli fűz?
- s mit súg neked a tűz?
Ég a jó meleg kályha,
a sötétségben fáklya.
Mit neked a fényes nap?
- minden nap egy üres lap.
Melengeti szívemet,
s betölti lelkemet.
Mit neked a száraz fű?
- Te csak legyél mindig hű!
Várj, míg elül a vihar,
mert szebb lesz minden ivar!
Mit neked egy pici ház?
- belépsz, s elönt a láz.
A domb tetején ott honol,
hol más sosem bandukol.
Vágyom én is ott lenni,
s felhők között menni.
Szabad, mint egy nagy madár,
ki előtt nincsen határ.
Most hát tovább utazom,
csak egy helyért kutatom.
Hol a szívem békére lel,
s a Nap mindig felkel.
