A Kató István felhasználó összes verse >>>
Sziklavers
Szép és Jó
És eljött a pillanat, mikor a szikla a földön,
Monolitként szilárdan egyedül marad,
Midőn eróziók hitszegő halmaza,
Lesodort minden darabot, mi az ő szintjén,
A földhöz tartozott.
Égi szikla ez már, égi álmok sziklája,
Kudarcba fulladt iszákos éjszakánk volt
S a Rossz tombolt hitszegő fekete mélyén
Az ormain ragyognak szentlélek-csillagok
Ó köszönöm Uram.
Csak életét mentené a Kék Tenger,
Eged tükröző fénye semennyit sem ér,
Nem tart bűnbánatot ő. s felér az éji csenddel
S gondolataiból foszló fonalat fon, elmúló öröklétét sodorja,
Ó, én kérlek, a Szikla, Segís Kék Tengeremen!
Persze Szeretem Tengerem nagyon,
S nélküle lettem Száraz Szikla,
S nélküle vagyok fekete monolit,
mint a csillagok mögötti űr, lelkem,
Hiányzik kék tengerem.
Maradnak hát az égi álmok, aranyló rónán csillagsugárok,
Marad az idegen bolygóbéli táj, s rejtett tudás,
Sötét nehéz kő, az marad, nevető vizem elhagyott
S a - óh nem sírok, nem sírok -
Isten, Nálad az igazság, s ha égi hercegek s világ urai is törnek meg
A próbán. Az igazság csörömpölése nem az én süket és az ők süket törése,
A Csenedes Békés Meghitt éjszaka romjainak földi szemétjén.
A tenger fagyott üveg lett, kitágult képe, s színe megmeredt,
Hová lett szerelmem eget tükröző Kék Tengerem,
Az én hitem csorba és rögös.
A kegyelem nem emberi erő.
A megbocsátás ugyan jól van , kéri szépen, paplan alá bújt,
A szeretet melege kandallóban dunnyog és nyaldossa a téglát,
Az én Kék Tengerem, hová bújt,
Száraz Szikla, S örökre elfolyt boldogság,
Egy sivár homokos felszínen,
A magány pentatonja zeng, eltűnt nevető másik Énem,
Kék Ezüst Tengerem, Csobogó...
Az örök árnyékok fagyott Plutója , a gyönyörű kozmosz mély sima csend-tengere,
A matton fekete ömlő űr zabálja omló fekete kő gyémánt húsom,
S az Időm Álmaimmal Mardosom.
Ám betöltött a lélek még ma,
S ki Istenben hisz,
Omló nem lehet,
Csillagkapitányok, bomló hajókötelek, új fények csillognak,
Óh az időn-kívüli lét mély intonációja gigászi szárnyakon emel
Újabb csillogó szemek, és szenvedélyek,
Hisz mindent megnyer, ki mindent elveszít,
Mondom: Ki mindent elveszített, mintent megnyer.
A kék tengerem nélkül
Többrétegű világokon át,
Átölel az éter.
A szeretet gyűrűző szirom, rózsakelhey, lágy érintés a sima röcskös
felületen.
A kék több van.
A kék több van.
Kék szeretlek.
Kék szeret.
Egy végső kozmoszban. Kék tenger szeret.
Óh hogy mennyit láttam az időn át lezuhanni,
Magasztos szintekről édes vizedet.
Ó tekinteted zongorafutam, s szívrobbanást faggyá diderget.
Ó a zuhanés. A víz.
Könnyet ejt a szikla, és az űrbeolvadva feketéllik a Lélek egy darabjába kapaszkodva.
Ha minden elveszett, Isten ott van, egyre közlebb lesz.
Sziklavers.-2014. július. 2. 02:29
