A Roszicska László felhasználó összes verse >>>
Kontyosok útján
A 2015-ös "Kortárs Hangon" pályázatra leadott másik művem.
Holdfényes éjszaka volt. Egy parasztlány vérvörös arccal, gesztenyeszemét kifordítva üregéből ordítozott, elvégre az ő vőlegényét kötötték gúzsba a szpáhi emberei.
Nem akartam hinni a saját szememnek.
- Miért ölhette meg? – nem tudtam megoldani a rejtélyt.
Pár héttel a gyilkosságot követően tizenöt harcra kész férfit vezényeltek Mehmed szpáhi birtokára. Földesurunk szerint nincs félnivalónk, a katonák csak a dolgukat végzik. Lehet, hogy még segítségünkre is lesznek…
A második vasárnapon aztán mégiscsak tarkón ragadtak egy sunnyogó kocsist. Már elfogásakor az a hír járta kertjeink alját, hogy szekerében puskaport szállított a Duna másik felére. Ki tudja, hogy kinek?
A bitang minden porcikájában rám hasonlított. Fehér szakállán úgy folyt végig egy izzadságcsepp, miként a nagy folyó Amerikán. Dermedten ült a sötétben. Maga elé bámulva a történtekre gondolt, csak a kidülledt erek lüktettek ráncos homlokán.
- Áldás, békesség testvérem! Ne féljen, segíteni jöttem - köszöntöttem, mire ő elvörösödött fejjel ordította: Ne merjen engem testvérének nevezni! Az ilyen gazemberekkel, mint amilyen én vagyok, senki sem osztja meg utolsó vacsoráját… - a falra szegezte tekintetét.
A Mohács név hallatán mégiscsak felém fordult:
- Bátyám is ott halt meg, amikor Lajos királyunk visszavonulót fújt. Akkor határoztam el, hogy segíteni fogom mindazokat, akik dacolni mernek Allah korbácsával.
- Ki mindenkinek segített idáig?
- Betöretlen magyaroknak! – csúszott ki a száján, majd így folytatta: - A pasa egyre keményebben próbál túljárni az eszünkön. Rabló hadjárataival veszélyezteti a felföldön élők biztonságát. Ezért rendelte el a komáromi várkapitány a hitetlenek megleckéztetését.
Csekély létszámú seregével Mátyás király szebb napokat is megélt városa alá vonult, hogy ott üssön rajta a hordán.
Jómagam az élboly közepén haladtam. Hét lovas fogott közre, s szekeremben legalább ugyanennyi lövész rejtőzött – mesélte tovább a meggyötört lelkületű férfi.
Buda peremvidékére érve parancsnokunk magasba lendítette karját: - Vigyázzatok, már lesben állnak a bitangok!
A lövészekkel a budai hegytetőtől hatvanlábnyira ütöttünk tanyát, azon a magaslaton, amelyet Csúcs-hegynek neveznek.
- Pálinkás - kiáltotta a legbátrabb harcfi. - ha valahol ellenséget lát, ne merjen takarékoskodni a lőszerrel!
Forgách kapitány úr parancsára egyszer csak megfújtuk kürtjeinket, előrontottunk rejtekünkből, s ott csaptuk agyon az ellenséget, ahol értük.
Hadifortélyunk meglepte támadóinkat, és immár azt se tudták, hogy mit jelent katonának lenni. Soraikat megbontották. Kardjaikkal hadonászva próbálták megmenteni nyomorult életüket.
Kétszáz birkát ellopva indultunk vissza tündérkerti rejtekünkbe.
A vész azonban a Pilisben csapott le ránk. Török martalócok ütöttek rajtunk, akik Buda elhagyása óta a nyomunkban voltak.
Vezetőjük húszlépésnyi távolságból felemelte fegyverét, és vezérünkre célzott. Lovaink a durranás hangjára magasba emelték két első lábukat, ágaskodtak és hangos nyihogásba kezdtek. A golyó célt tévesztett.
Forgách kapitány úr erre puskacsövét maga elé meresztette, és lövése egyből leterítette a rátámadó törököt. Eközben hadnagya csapata oldalról rontott rá az ellenségre.
Kudarcukat látva felpattantam szekeremre, és ráfordultam a kontyosok útjára, amíg Bálint hadnagy és Forgách kapitány a túlerő ellen vívott reménytelen csatát. Messziről még hallottam az egymásnak csapódó pengék csattanását. Egyedül a birkákért fáj a szívem – nézett szemeim közé a szekeres.
Ebben a pillanatban kinyílt a börtön ajtaja. Földesurunk lépte át a küszöböt.
- Most azonnal árulja el nekünk tiszteletes uram, hogy mit mondott önnek ez a bitang! – mutatott a fogolyra. – És ne hazudjon, vagy ló után köttetem!
– Azt mondta – kezdtem zavartan. -, hogy a budai hegyek alól érkezett. Az ottani pasát szolgálja.
– Rablótámadást indított ellenünk a fajtád, azonban tudd meg, nem jártak sikerrel. Legtöbbjüket lemészároltuk, néhány azonban elmenekült. Ez a férfi is közéjük tartozott! – mutatott az elgyötört fogolyra.
- Ó, URAM, ha én ezt tudtam volna…
