A Tornyi Gergő felhasználó összes verse >>>
Fonák
Fonák
(Egy hajléktalanra)
Évek óta két lábon járó biomassza;
kifordult fonákbelsőség.
Az odvából kinyúlik valami hogy befordítsa
a mindenségbe; elhasználódott ismerősét.
Kárhozatból kárhozatba. Elhatalmasodva
mindenen a szabadulhatnámság,
ami meglátja botladozó darabolódását.
Miféle kín kell még, hogy eladhassa magát a fáknak,
ha már nem kell saját magának?
De nincsenek a téglafalak se felhatalmazva
hogy befogadják. Minden néma.
Csak csikkeket, szeretetmorzsákat,
meg kenyérhajat eszik néha.
Mindent amit elhullajtanak.
Meg alkoholokat bont, (mert tél van
és az összes pórusa kolompol a burkolatán)
és épít föl magában embermivoltbontó transzformátorokat.
Kehhel, kormol, lassan szétemészti magát.
Berendez a szívében a Halálnak;
egy mikroszkopikus vendégszobát...
Végül beköltözött.
Azon az estén valóban kikotorta a létből,
de előtte még rovarmódra megcirógatta
szőrös tömegét. A körmei még hetekig nőttek.
(Nem talált rá senki. Nem is keresték.)
