A Burján Kinga felhasználó összes verse >>>
Törött mécses
Vérszag borított be mindent,
közben lábaim kulcsolták össze a világmindenséget.
Csak a magam magmáját adhattam neked,
s vele együtt vetted el mindenem.
Miközben a szeretet lávája borította be tested.
Ha valaki kérdezné nevem esetleg otthonom,
Nem tudnám ki vagyok.
Otthon is csak ott lehetnék, ahol éppen ott vagy.
Hol vagy?
Éjszakára nyitva hagynám ajtóm, amelyen a semminek szele süvít át,
hogy visszahozhass minden ruhát.
Amibe ha öltöztetnél, újra önmagam lennék.
Aztán amikor a küszöbre ejtenéd mindenem,
és olyan hangosan szólna minden elem,
Akkor talán te is magad lehetnél.
Törött mécseseken sétálom át az éjszakát,
és nem találok egyetlen ruhát sem,
Mert néhány lelkedről leszakadó cafat lenne mi meleget adhatna.
Ma egy kicsit vérszagú a szeretet mit adhatnék,
Vas ízű és keserű.
Jobb is lenne kiokádni, kőre, vagy száraz fűre,
Miből néhány arra járó macska vagy madár lázasra táplálkozhatná magát.
Lázasra és szerelmesre egy hideg este.
Fejem párnákba süpped,
Csak hozz vissza kérlek!
Az ajtóm nyitva, küszöbén pihen az éjszaka.
Most izzószálakba kapaszkodik a reménység,
Azért van gyáva sötétség.
