A tuza tibor felhasználó összes verse >>>
Naiv költő
Magyar szavainknak, hogy mennyi a száma,
valaki számolni, lehet már próbálta.
Meg is izzadhatott, fájhatott a feje,
élhetett száz évig, nem lett rá ideje.
Hiába kukucskált nagyítóval, fénnyel,
mindig megbújt néhány a nyelvünk széfjében.
Végtelen sok, szép szó, értőn illesztgetve,
óh, mily' kedvesen cseng, ajakat érintve.
Könnyelműn ezt tenni, lehet, naiv a tett,
mert célhoz rejtett út, sok titokkal vezet.
Úton akadályok, elterelő jelek
finoman jelzik, hogy bárkinek nem lehet.
Próbálkozhat, írhat, de nincs foganatja,
rét egy szál virágát, meg ugyan ki látja?
A felkínált nektárt nem a méh kutatja,
megfent kasza lendül és szárnál lecsapja.
Begyűjtött takarmányt, ha a jószág kapja,
kórótól virágot ki nem válogatja.
Ugyan miért tenné? Ritka az a szamár,
amelyik éhesen csak a virágra vár.
Lehet belőlük így jó, édes tejecske,
vagy trágya a földnek, hogy újat teremtse.
Lesz haszna hát így is a született létnek,
marad annak jele, amiből nem kértek.
Kéretlen tetteim, nem tehernek szánom,
csak úgy fellibbentem, ha kedve van, szálljon!
Kossuth-díjas költő – bár, művet nem látta –
naivnak értékelt vívatlan csatába.
Nem futok csatába, nem vágyom a díjra,
hamis súlyt a testem viselni nem bírna.
Milliók pályáznak díjak halmazáért.
Lehet, joggal érzik maguknak a másét.
Díjat kapni, ugyan, mit adna az nekem?
Naivságom törnék! Gondolják, elhiszem?
Nem kap a kopasz fej, kalappal dús hajat.
Nem fogy a naivság, ha hull rá díj-falat.
Görccsel teli fába, nem vágom a fejszém,
erőm pazarolni hírért nem szeretném!
Boltba elköltöttem, ha akadt pénzmagom,
s lám, így költő lettem, bár miként tagadom.
