A tuza tibor felhasználó összes verse >>>
Kék virág
Kék virág
Ismét kitavaszodott. Az erdő kezdi magára huzigálni a zöld öltönyét és a réten is kukucskálnak már a kíváncsi apró virágok. Balázska örömmel tekint az ébredő tájra. Felesleges lenne rajta csodálkozni, hiszen közöttük él, ezek teszik boldoggá napjait, no meg még a dombok, völgyek, a kis patak, vagyis minden, ami kicsi hazájában megtalálható.
Itt vele a tanyán csak szülei és a bátyja laknak. Az apja erdész, korán elmegy otthonról és csak későn este érkezik haza, nem sok idő jut az együttlétre. Az anyukáját lekötik a jószágok, a kert, a távoli faluban lévő kicsi földön való munkálkodás, no, és persze a család tisztántartása, élelemmel való ellátása. A bátyja iskolába jár. Neki sem marad sok ideje kis öccsére. Balázska így hamar beletanul az önálló életbe. Legelteti a család jószágait. A gémeskúton vizet húz, ha megszomjazik, vagy a jószágok éppen azt kívánják, és társalog a fákkal, virágokkal, madarakkal. Olykor lehajol egy-egy virághoz, de le nem tépi, sajnálja elvenni annak az aprócska életét. Madárfiókákat is megszemléli a fészekben. Szeretné őket megsimogatni, de nem teszi. Nehogy megsértődjön az anyjuk és otthagyja őket.
Így hát, ember legyen a talpán, aki a természet ezernyi csodáját tőle jobban ismeri.
Aprócska fiú, de a szabadság ölében ezt nem érzékeli magáról, csak a felnőtt emberek közelsége okoz gondot, amikor fel kell néznie rájuk. Ősztől ez majd egyre inkább bekövetkezik, mert kis diák válik belőle. El is fut gyorsan az néhány hónap és máris az iskolapadok között találja magát. Az első napok kicsit fárasztóak és unalmasak. Könnyebb volt fogni az ostort, a botot, farigcsálgatni a bicskával, mint a ceruzával betűalakokat formálgatni, de hamarosan beleszokik. Sőt meg is kedveli. A fiúk, lányok társasága is egészen más, mint a vadon természeté. Ők válaszolnak, ha beszél hozzájuk, ha rajuk mosolyog, visszamosolyognak. Játszanak és a számok, betűk birodalmát is együtt kutatják. A nagyszünetben egyik fiúval még az erejüket is összemérik, birkóznak. Nem Balázska kezdeményezi, Jancsi erősködik. Ő magasabb, testesebb, biztos a győzelmében. De megjárja. Balázska egymás után hétszer vágja földhöz. Így némi tiszteletet ki is vívhatna magának, de nem teszi, szerény fiú. Senkit nem kíván megbántani. Hamarosan több barátra tesz szert. Néhányan a tanyán is meglátogatják. Egyik alkalommal Marika, Józsi húgocskája is a csoporttal van. Szamócázás közben Marika, úgy tízméternyire meglát egy kék harangvirágot. Csak nézi-nézi. Szeretné megszerezni, de kettőjük között ott van egy vizesárok. Balázska a lánykára tekintve kérdezi:
– Kellene? – Marika int a fejével, hogy szeretné. A fiú nem teketóriázik. Hatalmas ugrással máris a túloldalon van. Letépi és ismét nagyot ugorva a kislány mellett terem.
– Tessék, a Tiéd! – Nyújtja. A leányka szemében hirtelen boldog és hálás csillogás gyullad.
– Köszönöm szépen! – Mondja mosolyogva, s a pici kezek összeérve, kellemes érzést sugároznak a szíveikbe.
Alig telik el néhány hónap, nagy gépek érkeznek a tanyára, és mint egy őrült, nekitámadnak szinte mindennek. Kitúrják a csodálatos gyümölcsöst, amely olyan sok finomat termet. Betemetik az egyik kutat, azt, amely jobb ízű vizet ajándékozott. Az alsó kis házat földdel egyenlővé teszik. Mennyi szép emléke kötődik hozzá. De ezzel még nem elégednek meg, Tövestől tépik az erdő hatalmas fáit, melyek közül számára valamennyi ismerős. Markolóikat, toló lapátjaikat belemélyítik a domboldalakba. Eltüntetik az ismerős helyeket, a csodálatos tavaszi héricseket és másokat.
Mindezek láttán a fiú szívébe hasít a fájdalom, könnyei kicsordulnak.
– Óh! Istenem! Hát mindent tönkretesznek, ami kedves volt számomra? – Suttogja.
Néhány hét alatt szinte ismeretlenre átformálják a tájat és még körül is kerítik. Most már Balázskáéknak is költözni kell. Nem is bánja, legalább nem látja ezt a tönkretett világot. Távozóban fájdalmasat sóhajtva még egyszer körül pillant. Bár, ne tette volna! Mert a kedves helyből ez a kép rögzül meg az emlékezetében. Iskolája falujában találnak lakást.
Gyorsan futnak a hónapok, sőt, az általános iskolás évek is. Ekkor maradva a Mátra lábainál, de egy másik községbe költöznek. Szép helyen van ez a település is. Hegyek veszik körül, melyeken erdők, gyümölcsfák, de itt-ott gabona-kukoricatáblák is díszlenek. Innen a Mátrára nézve, a Kékes csúcsa alatt látszanak a gerincekkel, hajlatokkal formálódott dombok láncolatai, melyek minden évszakban átváltozott csodálatos színekben pompáznak. Hatalmas ez a hegyvonulat. Erdők, legelők, művelt területek, tanyák, faluk, városok osztoznak rajta. Sűrűn szabdalják ösvények, dózer - és országutak. Innen a faluból azt is látni, hogy hatalmas területen az erdőt tarra vágva, elővillannak a csupasz hegyoldalak. Bizony, évek évtizedek telnek el, mire a foltok kezdenek újra összeolvadni.
A falu közelében folyik el a Tarna és még egy gyár is van mellette. Néhány évvel ez előtt szabályozták, egyenesítették a Tarna-patakot, de a gyár alatt megmaradt a sok kanyart leíró, holt része is. Sok benne a hal. Kedvenc helye a horgászni vágyóknak. Balázska is, sűrűn látogatja. Akit, nagyfiú lévén, már Balázsnak illik nevezni.
Egyik hétvégén, végig ballagva a selymes, puha füvű és milliárd apró virággal telehintet réten, a holt, vagyis ó Tarnához érkezik. Amint a zsinórt áztatja, az alig száz méterre lévő új Tarna felől hangokat, kacajokat hall. Kíváncsisága nem hagyja nyugodni.
– Ezt meg kell néznem. Gondolja és odalopakodik. Két gyönyörű nagy leány, majdnem meztelenül, fürdik a patakban és játékosan fröcskölik egymásra a vizet. Látványtól a fiúnak hirtelen forrni kezd a vére. De gyávább annál, hogy csatlakozzon. Viszont nem eléggé elővigyázatos. Halk sikoly, majd nevetés jelzi, hogy észrevették.
– Bújj elő! – Szól az egyikük. majd mind a ketten hangosan kiabálják:
– Ne titokban kukucskálj! Gyere elő, had lássuk, hogy kivagy! – Balázs kicsit megihletődve, előkecmereg a bokrok takarásából. A leányok most már picit sem zavartatják magukat.
– Te vagy az! Gyere be fürödni! – Biztatják nevetve. Örömmel bemenne, már hogyne menne, amikor megfröcskölhetné, és talán még meg is érinthetné őket. Lám, a Napsugarak is milyen boldogan, vidáman csillognak rajtuk! De nincs fürdőnadrágja. Így mégsem teheti. Mellette a vízparton kék szegfűk nyílnak. Azokból szakajt néhány szálat és maga helyett bedobja a lányokhoz. Az egyik leány falubelije, Jolika a neve, de a másik nem idevalósi. Ám, mintha ismerős lenne. Töpreng, hogy honnan, de nem jön rá. Gyönyörködik még egy kis ideig, majd visszasiet a pecabotjához. Talán már egy nagy hal húzogatja is az óta. Nincs akkora szerencséje, de egy pici vörös-szárnyú már mozgatja az úszót. Nem bosszankodik, legközelebb majd lesz nagyobb is. A változatosság kedvéért másnap gombázni indul. Izgalmas és jóérzés szép, fiatal vargányákra bukkanni. Hát most, van belőlük bőven, még annak ellenére is, hogy közben több gombázóval találkozik. Több kék harangvirág is eléje bukkan. Eszébe jut az egykori kisleány, és a fejéhez kap, mert nagyon hasonlított rá az egyik fürdőző leány.
Elmosolyodik, majd továbblép. Díszítsék csak továbbra is az erdei tisztást azok a szép, kék harangvirágok!
