A tuza tibor felhasználó összes verse >>>
Füstölt oldalas
Az ősznek maholnap vége már.
A kapunál téli szél kavar,
s fagyott víztől kemény már a sár.
A szomszéd tesz, vesz engem is fáraszt:
Disznótor előtt kamrát ürít,
s kínál kéttenyérnyi oldalast.
Köszönve örömmel elveszem.
Gondolom: – babgulyásba jó lesz,
s kamrámba farúdra helyezem.
A rúdon nincs több hús, sem kolbász.
Csak néhány üres táska libben,
s kúszik ha a huzat csatarász.
A hetek futnak egymást tolva,
telet hozva. S egy reggelen a
kamrában avas szag csap orrba.
– Mitől e bűz? Buzgón kutatom,
s a – táskák-rejtette – oldalast
– elitéltként – kintre akasztom.
Dermesztő hideget szült a tél.
A fagyos szél ma havat kavar,
de sípja jeget nyelt, s nem zenél.
Ágak között cinege kutat.
Szárny libben s eltűnik hirtelen.
De lám! Máris itt van egy tucat.
Úgy szökellnek: nem libben szárnyuk.
Csőrük ágat, havat átkutat
s tekintetük mindenen átfut.
Egyikük a „hús” mellett terem.
Rá-rápillant, körülugrálja.
Csőre csíp, majd csippant, hogy: eszem.
Hamar többen is csipegetnek.
Ám, egy úgy véli: sokan vannak,
szárnyat-csap, s ketten ellibbennek.
Most: egy feketerigó riaszt.
Sárga csőre mohón húsba mar.
Rovar, bogyó nincs. Nem ehet azt.
Már alászállt a szürke fátyol.
Új vendég jön: egy tarka harkály.
Farka megfeszül, úgy kopácsol.
Leszáll az est. Nesz is elpihen.
Csak a fagy csikorgatja fogát,
de a” borda” nem fél tőle sem.
Lesz: új nap, új madár, új falat,
s néhány fagyos nap után, már csak
a kutya rág borda-csontokat.
