A tuza tibor felhasználó összes verse >>>
Pattan a rügy
Itt a Mátra alatt arról suttog a szél:
– nap hevétől űzve – tovafutott a tél.
Kósza szellő – látom – nem töm hazugsággal,
Hóbundát – a futó – elvitte magával.
Hegyből csorgó patak: – Lics-locs! Nincs több –
Locsog.
S utána a meder üres hasa korog.
Már csak gödör – s kavics fogta – tükör csillan,
hogy ébredt – táj lássa: hol szítson bájain.
Pici zöld fű félve kukucskál s kibúj.
Vékony ágon bogár libben. Téves a súly.
Halkan pattan az ág duzzadt rügye, s üde
virágillat libeg a méhkaptár fele.
Juharbokron rigó ébresztődalt fütyül,
s frissen ébredt tücsök kísérőn hegedül.
Erdő mélyén: – Vúvok, vúvok! – szól egy galamb,
s kis falumban delet kondít a nagyharang.
Hozzám is szól, hogy az időfutást tudjam,
S – ha tévednék – merre irányítsam utam.
Gyomrom kordul. Jelzi: a testem enni kér.
Elindulok. Látom, a házsor int felém.
Velem szemben vagy a tavasz jön, vagy tündér,
– mert látva őt s a fényt: arcomba szök’ a vér.
S – miként bunkó üti kovács vasát –
úgy püföli – zavart szívem – keblem falát.
Halvány mosoly s halk szó a jutalom nékem.
Ha ennyi jár, nyugszom. Jogtalant nem kérem.
Kerti munka, virágpompa vonzza szemem.
Majd száguldó motor dudál, s ki kell térnem.
