A tuza tibor felhasználó összes verse >>>
Nyári reggel
Aggult korom talán, vagy más lehet oka,
hogy a hajnal korán szemem kinyitotta?
Kinti halovány fény ablakon már játszik.
Redőnyt feljebb húzom. Közeli táj látszik,
de a távoli kép még egybegyúrt massza,
ég halovány fénye, lassan bontogatja.
A kertemben, hallom, kismadárka dalol,
közeli erdőből rá másik válaszol.
Még aludni vágyok, behunyom szemem.
Kint autó bődül s ház is remeg velem.
A zaj, ha nem törne ily mohón fülembe,
bölcső és ringatás juthatna eszembe.
A lágy ringatás, mely nyolc évtizede volt,
fölém akkor mosoly és szeretet hajolt.
Hallatszott a csendben bölcsőmnek ringása
s közelemben lévő szívnek dobogása.
Mostani rázás, zaj nem nyugtat, nem altat,
türelmetlenséget, rossz érzést kavargat.
Vajon hová vezet, hogy ember s technika,
természetnek rendjét ekként felforgatta?
Álmából riadva, jön elő a reggel,
s a rétnek könnye hull, amint a Nap felkel.
Már kevert levegőt szippantgat az élet,
járművek füstjétől prüszköl a természet.
Égnek a szép kékjét repülők szabdalják,
de lám, titkos kezek hamar összevarrják.
Dübörgés is lassan zümmögésnek tűnik,
s mire új érkezik, előbbi megszűnik.
Még sokan alszanak, alig van hat óra,
kenyeres autós már a dudát nyomja.
A hangzavart halva, kutyák vonítanak,
s pihenni vágyókba háborgást szítanak.
Gondolatom futkos, jár a régi múltban,
s gyermekkoromnak a titkaira bukkan:
A Hárskúti háznál még csendes a reggel.
– Ki jut jobban fölénk? – küzd Nap a Nagy-heggyel.
Most még hegy a győztes, rajtunk az árnyéka,
jókat kacag azon, patakban egy béka.
Hirtelen elhallgat, fölötte gólya száll,
de nem öt keresi. Egy házkéményt talál.
Még beléphetnék az álmok világába,
de csodás illat kihív a konyhába.
Engem ott meglátva, mosolyát szórja rám:
a frissen sült cipó és az Édesanyám.
Nyomban felszáradnak az álomkönnyeim,
mert friss kenyér s meleg tej, kedvenc reggelim,
Nagy erőt, friss kedvet így hamar begyűjtve,
hasznos tettre lépek a padra kiülve.
Falu poros útján egy szekér vánszorog,
a bakon néni ül, rám néz és mosolyog.
Pedig, lehet inkább sírni volna kedve,
mert a háborúban harcol a kedvese.
Még nem tudom, hogy van háború és béke,
hogy az embernek van: jótette és vétke.
Így csak oly’ gondolat játszik a fejemben:
hasznos lettem azzal, hogy megláttak engem.
