A Lehoczky András felhasználó összes verse >>>
Változás
Boldog vagyok, hogy végre láthatom,
Amint búcsút intek neked, vigaszt adó bánatom.
Elvezetted lelkem, sötét, mély zugába,
Hol szerencsétlen, csak ordíthatott kínjába.
Eltörted apró, védtelen mécsesét,
Melyben a viaszt síró gyertya már-már, alig-alig ég.
De mégis, hálás vagyok, hogy a mécsest eltörted,
Szinte sírok, hogy lelkem szabadsága ismét feltörhet.
De meddig tart ez, az időt faló vad álom?
Akár eltarthat, míg el nem jön értem kiábrándító halálom.
De lehet, hogy a napkeltével újraindul minden,
S Ő ott áll majd felettem, akár egy hatalmas, s könyörtelen Isten.
