A Kovács Katalin Timea felhasználó összes verse >>>
Vallomás
Az eltűnt idő húsán
kószáló szörnyetegként
lépkedem
utánad
Félszegen visznek lábaim
A felborzolt háztetők
alatt
sikít a Mennyország.
A nem vagy itt
és a hol vagy
órák között
néha feldereng
tekinteted magánya
És szédülök a kék erek látványától,
az összemosódó, falatnyi szerelmektől
Az egyre táguló tér
egyre szűkülő pillanata
úgy ég ujjaimba,
mint a viaszos hullák
mozdulatlan gyönyöre
olvad a szétmálló deszkák
száguldó atomjaira
A torkomba fagyott
lázadó csikorgás
számadása ez
A párnákon felejtett
illatos testek
számadása ez
És a mélyben
csak létezésed tagadása lüktet
Lassan, elnyúlón
az idegek pattanásig feszült
lemondása éget
Hát ez a vég.
Ez az olcsó percek tömkelegéből
született Káoszi Rend
S pillámon még megrebben
ittfelejtett álmaink
savanyú íze
Ciklikus megváltás
szögletes éle
meghasítja szavaink
finom szövetét,
hogy kezdődjék
a lassan kúszó könyörgés.
