A Kovács Katalin Timea felhasználó összes verse >>>
Egy öngyilkosság margójára
„ S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.”
József Attila
És zuhant.
A lépcsőház szürke labirintusa
Léptek
Kitárult ajándékaival
Kitárult lehetőségeivel
lapos tető várta
történelmi emlékezetével.
És zuhant.
Elkésett pillanat
Megnyúlt pillanat
Atom kavalkád
Hús-vér alkotás
Proton részrebomlás
A lüktető sorvadás diferenciálja
Relatív halál
egy relatív világban
Önmagát így formálta
Lázadó, szabályszegő, bűnös!
Vagy csupán ragacsos húsmassza-szökevény.
Az utat foltozó gép zúg: bűnös!
Az olvadó szurok
elnyelte vére illatát
Ahogy elnyelték a monoton utcarajzok
minden szavát
És nem látta a beton
Nem látták a villanó ablakok
A vöröslő pipacsok lehajtott fejjel
várták a belső szervek szagát
S ím harmadnapra
vagy harmadévre
vagy az idő intervallum sokszorosán
feltámadt bennem
egy arcnyi pirospozsgás
szétmállott szerkezete.
